Hivatalosan is itt a búcsú ideje....
Könny és mosoly nincs....
Az utolsó nap nem volt eseménydús, bár így a végére csak sikerült őrült orvos alakítanom. A színház teljesen a feje tetején áll, a változások szele minket is elért. Munkatársak mentek és jöttek. Kaptunk egy Zsoltit, aki kicsit szerencsétlen, kicsit fiatal, amolyan "savanyú, de a miénk" alapon, mint a citrom...
Vele voltam egy jelenetben, amibe nagyon nehezen szoktam bele. Bár nem volt sok csoport, sőt. Igazából kellett így az utolsó napomra valami nagyon más. Így hívtuk életre Simonkát, én pedig egybegyúrtam Nóri, Peti és Dani2 orvosának monológjait több-kevesebb sikerrel. A labirintusban jobban féltek tőlem mint a piros villogó kereszttüzében a konyha-jelenetnél.
A nap eltelt. Zsolti betörte a fejét este, én elláttam. Mondtam, ez a munka véres...nagyon...bár magának kereste a bajt.
És hogy mi lesz ezután? A vicc szerint a pulyka is erre kíváncsi, hogy van-e élet a karácsony után.
Az itt töltött 3 hónapom a saját karácsonyom. Ajándék kapcsolatokkal, meglepetés vendégekkel, csillagszóró fényű alakításokkal, halászlé ízű pörgős ebédekkel 2 jelenet között.
Közhely: megfogalmazhatatlan az, amit ennek a helynek az atmoszférája hozzá tett az életemhez. Csodálatos. Hátborzongató.
A főállás felajánlva, júniustól elfogadva.
Az utolsó bejegyzés, az utolsó csontig hatoló gondolat, mint gyakornok.
Csókolom.
2012. április 30., hétfő
2012. április 15., vasárnap
Április 14: Cserebere fogadom...
A műsor változatosságát nem csak az garantálja, hogy 2 statisztacsoport működik, hanem az is, ha az épp aktuális szereplőgárdán belül felcserélődnek a karakterek.
Kell is a változatosság mindannyiunknak, hiszen fél év elteltével unalmassá válik a figura. Bár mindig próbálnak a többiek egyre több színt és fűszert belevinni a játékba, az nem feltétlenül elég a vérpezsdítésre önmagunk tekintetében.
A húsvéti fennforgás alatt indult be a nagy cserebere, főként Isu kavarta meg a szálakat. Én még élvezem azokat a szerepeket, amiket szoktam játszani, és nem is szívesen vagyok más, hiszen tudom, hogy abszolút hiteltelen amit nyújtok. Eddig az a tapasztalatom, hogyha valaki hirtelen mást akar játszani, akkor csőstül jön a káosz, és minden percben a "jaj most mi a f*sz van" hangzik el.
Egyértelmű, hogy nekem még kuss a nevem a magam 2 hónapos ottlétével, de egyszerűen utálom a zűrzavart.
Előrebocsátom, hogy remélem senkit nem bántok meg, de erre idővel jó lenne figyelni.
Nem megy mindenkinek minden szerep. Ahogy pl. Nóri elképzelhetetlen mint porondmester, úgy én sem illeszkedek az orvos szerepébe. És hiába a "ha itt fogsz dolgozni mindent tudnod kell"című marhaság -urambocsá' - mert érdekes módon, eddig pl. Ferit sem láttam, teszem azt, őrültként.
Így esett ezen a napon is, hogyha egyvalaki megkavarja a szálakat, akkor hirtelen nehéz beállni valami olyanra, amit eddig nem csinált az ember.
Amikor megérkeztem, konstatáltam, hogy Isu őrültet játszik, így Dani a porondmester Kornélnál. A többiek a szokásosban, csakhogy Nóri lebetegedett, így kellettem én.....mint ORVOS...Neeeeeee!
Oké, gyorsan összeszedtem magam, beöltöztem, smink. De könyörgöm....borzalmas volt. Fogalmam nem volt a sztoriról, és Dalmácskával az a nagy gond, ha valamit nem akar, azt nem is csinálja normálisan. Totál őrláng, egy pillanatig sem akartam átérezni a szerepet....Sebaj, hál' istennek, mindenki imádnivaló, és lehet boltolni a szerepekkel. Most jön a jó rész :)
Dani amúgy sem akart porondmester lenni - na ugye, hogy ugye, mások is vannak, akikhez nem illik a figura- így ő összefogott Isuval a nagyinál és a konyhában, Gabó és Krisztián a helyükön, így maradtam én Kornéllal. Először gondoltunk arra, hogy én leszek az idomár, de elég komikusan hatott volna, ha a férfiállatot én tartom vissza cilinderrel a fejemen :) Úgyhogy szépen ráhangolódtunk a szokásos boszorkányos témára, és hihetetlen jók voltunk együtt. Kornél a kalapban és a kabátban, kezében a mutogatós pálcával, eszméletlenül jól nézett ki. Amúgy is imádom az orgánumát, plusz ez a szerelés...az az igazi bazári mutatványos. Nem is boszorkányt kellett volna kivégeznie, hanem medvét vagy majmot kellett volna táncoltatnia :) Tehát, így kerültünk egy jelenetbe, és baromi jól ment. Számomra a szerep nem volt újdonság, de a kooperáció annál inkább hatott felfrissülésként. Kornélnak főként...
Azért értek izgalmak engem is: miután megkaptam Isu kaszás jelmezét, én kerültem a temetőbe is és az utolsó jelenet levezetése is az én feladatom lett. A be(le)fejezéssel nem volt gond, hiszen azzal már megbarátkoztam más napokon. A temető viszont idegen terep volt. Mit ne mondjak, én és a füstgép nehezen kerültünk közelebbi kapcsolatba, de kijelenthetem, boldog párkapcsolatban élünk mi így hárman: a füstgép, a mennydörgés szimulátor és én :) Az első beszélgetésünk csúfos kudarcba fulladt, pedig Dani nagyon körültekintően mutatott be minket egymásnak. Biztos a mohóságom előkúszott a tudatalattimból, amikor is bekapcsoltam a füstgépet, de kikapcsolni már nem volt érkezésem....igen, olyan szinten árasztottam el a temetőt, hogy semmit nem lehetett látni, és a röpke randevúnk után egy órán keresztül kellett a légelszívót berregtetni.
Az első kapkodások után azonban megtanultam Őt kordában tartani, csak egészen finomat értem hozzá érzékeny piros gombjához. Összecsiszolódtunk...és még meg is ijedtek a kedves delikvensek.
A nap fénypontja mégiscsak az volt, amikor kitölthettem a saját, személyre szóló jelenléti ívemet, ami talán egy borzasztóan szép szerelem előfutára lehet köztem és a horror színház között.
Kell is a változatosság mindannyiunknak, hiszen fél év elteltével unalmassá válik a figura. Bár mindig próbálnak a többiek egyre több színt és fűszert belevinni a játékba, az nem feltétlenül elég a vérpezsdítésre önmagunk tekintetében.
A húsvéti fennforgás alatt indult be a nagy cserebere, főként Isu kavarta meg a szálakat. Én még élvezem azokat a szerepeket, amiket szoktam játszani, és nem is szívesen vagyok más, hiszen tudom, hogy abszolút hiteltelen amit nyújtok. Eddig az a tapasztalatom, hogyha valaki hirtelen mást akar játszani, akkor csőstül jön a káosz, és minden percben a "jaj most mi a f*sz van" hangzik el.
Egyértelmű, hogy nekem még kuss a nevem a magam 2 hónapos ottlétével, de egyszerűen utálom a zűrzavart.
Előrebocsátom, hogy remélem senkit nem bántok meg, de erre idővel jó lenne figyelni.
Nem megy mindenkinek minden szerep. Ahogy pl. Nóri elképzelhetetlen mint porondmester, úgy én sem illeszkedek az orvos szerepébe. És hiába a "ha itt fogsz dolgozni mindent tudnod kell"című marhaság -urambocsá' - mert érdekes módon, eddig pl. Ferit sem láttam, teszem azt, őrültként.
Így esett ezen a napon is, hogyha egyvalaki megkavarja a szálakat, akkor hirtelen nehéz beállni valami olyanra, amit eddig nem csinált az ember.
Amikor megérkeztem, konstatáltam, hogy Isu őrültet játszik, így Dani a porondmester Kornélnál. A többiek a szokásosban, csakhogy Nóri lebetegedett, így kellettem én.....mint ORVOS...Neeeeeee!
Oké, gyorsan összeszedtem magam, beöltöztem, smink. De könyörgöm....borzalmas volt. Fogalmam nem volt a sztoriról, és Dalmácskával az a nagy gond, ha valamit nem akar, azt nem is csinálja normálisan. Totál őrláng, egy pillanatig sem akartam átérezni a szerepet....Sebaj, hál' istennek, mindenki imádnivaló, és lehet boltolni a szerepekkel. Most jön a jó rész :)
Dani amúgy sem akart porondmester lenni - na ugye, hogy ugye, mások is vannak, akikhez nem illik a figura- így ő összefogott Isuval a nagyinál és a konyhában, Gabó és Krisztián a helyükön, így maradtam én Kornéllal. Először gondoltunk arra, hogy én leszek az idomár, de elég komikusan hatott volna, ha a férfiállatot én tartom vissza cilinderrel a fejemen :) Úgyhogy szépen ráhangolódtunk a szokásos boszorkányos témára, és hihetetlen jók voltunk együtt. Kornél a kalapban és a kabátban, kezében a mutogatós pálcával, eszméletlenül jól nézett ki. Amúgy is imádom az orgánumát, plusz ez a szerelés...az az igazi bazári mutatványos. Nem is boszorkányt kellett volna kivégeznie, hanem medvét vagy majmot kellett volna táncoltatnia :) Tehát, így kerültünk egy jelenetbe, és baromi jól ment. Számomra a szerep nem volt újdonság, de a kooperáció annál inkább hatott felfrissülésként. Kornélnak főként...
Azért értek izgalmak engem is: miután megkaptam Isu kaszás jelmezét, én kerültem a temetőbe is és az utolsó jelenet levezetése is az én feladatom lett. A be(le)fejezéssel nem volt gond, hiszen azzal már megbarátkoztam más napokon. A temető viszont idegen terep volt. Mit ne mondjak, én és a füstgép nehezen kerültünk közelebbi kapcsolatba, de kijelenthetem, boldog párkapcsolatban élünk mi így hárman: a füstgép, a mennydörgés szimulátor és én :) Az első beszélgetésünk csúfos kudarcba fulladt, pedig Dani nagyon körültekintően mutatott be minket egymásnak. Biztos a mohóságom előkúszott a tudatalattimból, amikor is bekapcsoltam a füstgépet, de kikapcsolni már nem volt érkezésem....igen, olyan szinten árasztottam el a temetőt, hogy semmit nem lehetett látni, és a röpke randevúnk után egy órán keresztül kellett a légelszívót berregtetni.
Az első kapkodások után azonban megtanultam Őt kordában tartani, csak egészen finomat értem hozzá érzékeny piros gombjához. Összecsiszolódtunk...és még meg is ijedtek a kedves delikvensek.
A nap fénypontja mégiscsak az volt, amikor kitölthettem a saját, személyre szóló jelenléti ívemet, ami talán egy borzasztóan szép szerelem előfutára lehet köztem és a horror színház között.
2012. április 9., hétfő
Április 8: Tojás és nyúl horror módra
Nincs húsvét vér nélkül...Locsolás ide, hímes tojás oda, a horror házban sosincs megállás. Ha már húsvét, akkor vérnyúl, és ha már vérnyúl akkor 12-22-ig tartó dömping olyanokkal, akik a sonka mellé egy kis rettegést is kértek.
Késve érkeztem és már láttam, hogy őrültek háza van. Senki nem a megszokott szerepében díszelgett, így nem mentek túl gördülékenyen a dolgok. Szép lassan azért helyre állt a rend, és én is összeszedtem magam. Jobb híján végre bepofátlankodtam a gyerekszobába....
.....ahol eddigi munkám során még sosem szerepeltem. A labirintus maradt, valamint Krisztiánnal befoglaltuk a plüss birodalmat.
Inkább volt kimerítő nap, mintsem izgalmas. A vendégektől rendre pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki ügyesen túlélte a túrát :)
Persze a nagy fennforgásban az én kedvem sem volt a legjobb. Az egyik csoportnál most először kiestem a szerepemből, bár joggal: Krisztián a szekrényből ijesztett ki - szokás szerint - és az egyik srác kétszer is rárúgta az ajtót. Ő is rászólt, de a maszk alól nem nagyon lehetett érteni. A második rúgásnál felálltam és kitessékeltem őket a szobából, mondván a díszletet nem rúgjuk be, akármennyire parázunk...
Lehet, hogy túl hirtelen felcsattantam, de Krisztiánon is láttam, hogy bepöccent tőle, plusz a szabályokat nem csak nekünk kell betartani.
Ez volt az egyetlen súrlódás, amúgy sokat nevettünk a kulisszák mögött, főleg Petin és Isun :) Azért este 22-kor már valóban zombikká váltunk, nekem személy szerint már leragadt a szemem.
És végre szereztem - a hegeken és sebeken kívül - egy emléket.
:)
Késve érkeztem és már láttam, hogy őrültek háza van. Senki nem a megszokott szerepében díszelgett, így nem mentek túl gördülékenyen a dolgok. Szép lassan azért helyre állt a rend, és én is összeszedtem magam. Jobb híján végre bepofátlankodtam a gyerekszobába....
.....ahol eddigi munkám során még sosem szerepeltem. A labirintus maradt, valamint Krisztiánnal befoglaltuk a plüss birodalmat.
Inkább volt kimerítő nap, mintsem izgalmas. A vendégektől rendre pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki ügyesen túlélte a túrát :)
Persze a nagy fennforgásban az én kedvem sem volt a legjobb. Az egyik csoportnál most először kiestem a szerepemből, bár joggal: Krisztián a szekrényből ijesztett ki - szokás szerint - és az egyik srác kétszer is rárúgta az ajtót. Ő is rászólt, de a maszk alól nem nagyon lehetett érteni. A második rúgásnál felálltam és kitessékeltem őket a szobából, mondván a díszletet nem rúgjuk be, akármennyire parázunk...
Lehet, hogy túl hirtelen felcsattantam, de Krisztiánon is láttam, hogy bepöccent tőle, plusz a szabályokat nem csak nekünk kell betartani.
Ez volt az egyetlen súrlódás, amúgy sokat nevettünk a kulisszák mögött, főleg Petin és Isun :) Azért este 22-kor már valóban zombikká váltunk, nekem személy szerint már leragadt a szemem.
És végre szereztem - a hegeken és sebeken kívül - egy emléket.:)
2012. április 7., szombat
Április 6: "Mi Katalinok tartsunk össze"
Mostanában egyre sűrűbben látogatom a sötétség birodalmát. Most is egy klassz kis napot töltöttem odalent. Alapból úgy készültem, hogy 16-tól Krisztiánt helyettesítem, de közben kiderült, hogy jön Fecó. Ettől függetlenül igazán izgalmas felállásban produkáltuk magunkat...
Már délre jött csoport, de én ügyesen elkéstem, szóval csak később álltam be. Gyors taktikai megbeszélés után, egy komolytalan sminkben bedurrantam a labirintusba, plusz a nagyinál és a konyhában csatlakoztam Danihoz és Nórihoz. Gondoltam addig elleszek így, amíg Krisztián el nem megy, utána Dani beáll bohóckodni, mi meg Nórival aktívkodhatunk ahogy múltkor. Közben Daninak remek ötlete támadt: bújjak el a nagyinál, majd amikor sötét lesz Nóri hasadt személyiségeként jelenjek meg. Amolyan Katalin 2-ként :)
A történet pazarul bevált, hiszen egészen gyorsan belejöttünk abba, hogy felváltva beszéljünk, így volt, hogy nem is tudták, hogy 2 ember van bent a szobában, csak amikor a színháznál Isu elhúzta az ajtót és fényt lopott a vaksötétbe.
Borzasztóan élveztük :) Azért a konyhában is lehetett a frászt hozni az emberekre...Egy idő után a térdem bemondta az unalmast, így a hűtőben ücsörgést inkább lecseréltem, és szerintem sokkal jobban tettem, mert volt, hogy kedves fiatalemberek gazellák módjára ugrottak meg.
....és ez a munka nem is lenne az igazi, ha az ember ne viselné magán a jegyeit....na persze itt nem az önmeghasadásra gondolok.
Ha más nem, lesz ez a pici hegecske a térdemen, ami az itt töltött érzelemdús napjaimat idézi majd!
Már délre jött csoport, de én ügyesen elkéstem, szóval csak később álltam be. Gyors taktikai megbeszélés után, egy komolytalan sminkben bedurrantam a labirintusba, plusz a nagyinál és a konyhában csatlakoztam Danihoz és Nórihoz. Gondoltam addig elleszek így, amíg Krisztián el nem megy, utána Dani beáll bohóckodni, mi meg Nórival aktívkodhatunk ahogy múltkor. Közben Daninak remek ötlete támadt: bújjak el a nagyinál, majd amikor sötét lesz Nóri hasadt személyiségeként jelenjek meg. Amolyan Katalin 2-ként :)
A történet pazarul bevált, hiszen egészen gyorsan belejöttünk abba, hogy felváltva beszéljünk, így volt, hogy nem is tudták, hogy 2 ember van bent a szobában, csak amikor a színháznál Isu elhúzta az ajtót és fényt lopott a vaksötétbe.
Borzasztóan élveztük :) Azért a konyhában is lehetett a frászt hozni az emberekre...Egy idő után a térdem bemondta az unalmast, így a hűtőben ücsörgést inkább lecseréltem, és szerintem sokkal jobban tettem, mert volt, hogy kedves fiatalemberek gazellák módjára ugrottak meg.
....és ez a munka nem is lenne az igazi, ha az ember ne viselné magán a jegyeit....na persze itt nem az önmeghasadásra gondolok.
Ha más nem, lesz ez a pici hegecske a térdemen, ami az itt töltött érzelemdús napjaimat idézi majd!
2012. április 4., szerda
Április 3: Mert itt jó
Sosem gondoltam, hogy a gondjaim, vagy a lelki fájdalmaim elől egy olyan helyre menekülnék legszívesebben, ahol por van, sötét és mennydörgés töri meg a gomolygó műfüst testét. Pedig igen....olyannyira megszokottá váltak az itt töltött napok, hogy borzasztó nehéz lesz megválni a társaságtól, az illatoktól és persze attól az adrenalin-turmixtól, ami 1-1 csoportnál felpezsdíti a napunkat.
Ugyan csak az április 3-át írom le, de az előtte való néhány szereplésem nem volt izgalmas. Röviden összefoglalva, tényleg +1 fő voltam, és roppant nehéz volt rendesen jelenetbe állnom, így leginkább csak a labirintusban voltam, meg a hűtőben :) Na de az április 3.....persze, sok újat nem hozott, de azért egy blogbejegyzést megérdemel.
Amikor megérkeztem láttam, hogy Feri, a kedvenc porondmesterem Isut helyettesíti. Rögtön felcsillant a szemem, hiszen így lehetett boszorkányt kínozni, habár Kornélunk is ténykedett mint emberállat, de valahogy mindig sikerül átvennem az uralmat a színházteremben. Naná, hogy be voltam indulva a boszi szerepére, hiszen Feri azzal fogadott, hogy egy múltkori csapat hiányolta a karakterem, és egy leányzó felajánlotta, hogy Ő szívesen beugrik helyettem....nono...boszi csak egy van :)
Így tehát nem is volt kérdés, hogy elfoglalhatom elektromos trónomat. 15 órai kezdettel neki is indultunk. Nem volt annyira megterhelő nap, elég vérszegény társaságok jöttek sorban. Az első túra pocsék volt (általában nem szokott úgy menni mint a karikacsapás, bele kell rázódni a jelmezedbe) ráadásul Feri mondta, hogy akkor az utolsó jelenetnél is legyünk együtt és toljuk le ketten....Isu ugyebár egyedül szokta, párszor kérte csak az asszisztálásom korbácsolás végett.
Szóval a boszi-busz gördült a maga kis útján, hihetetlen, de újra be kellett járatnom a torkom az üvöltözéssel, ami mellesleg meg sem viselte már a hangszálaimat. Sajnos az érces mormolás és velejéig ható sikoly csak a nap végére tudott kiszakadni belőlem.
Megint voltak külföldiek...angolul tolni az ijesztést Magyarországon...hát....még ha mindannyian beszélnénk is angolul vagy németül, nem lehet átadni az érzést, aminek gyönyörű magyar nyelvünk ugyebár nem szab gátat. Ennél a társaságnál volt egy leányzó, aki fordított a többieknek. Szerintem csak Dani 2 csinálta végig a túrát idegen nyelven. mi a színházban biztos nem...1-2 apró kifejezést vittem bele, de Feri például végig magyarul beszélt, ami olyan szempontból érhető, hogy a nyelvismeret csak egy dolog, de ha kiesel a ritmusból beszéd közben, mert jönnek az "ööööö"-k, akkor az előadás varázsa is vele vész.
Az utolsó jelenetet én vezettem le angolul, most nem is volt vele gond, nem cifráztam túl úgy, mint múltkor. Egyébként teljesen átadtam Ferinek a stafétabotot, a többi csoportot ő segítette át az ajtó napfényes oldalára. Meg kell hogy mondjam, sokkal jobb szöveget tolt, mint én tudtam volna. Plusz azért kell a torzított mély hang, amit mégiscsak férfiak tudnak igazán jól produkálni. Jómagam egy 3 ágú fa vasvillával :) / Kornél szerint bálázó villa...na, köszi / álltam az ajtóban, amikor megmozdultam akkor picit megijedtek, de több funkcióm nem is volt.
Az utolsó előtti csoportnál végre megkaptuk a turmixunkat, amiről beszéltem, olyan jó ízűeket sikoltottak és üvöltöttek, mindannyian ziláltunk a gyönyörűségtől. Kornélnak úgy vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéről örömében :))
Nos, így telt az április 3. Valószínű, hogy már csak ebben a hónapban erősítem a dögök csapatát, de persze elsődleges cél állandósítani magam ott, ahol por van, sötét és mennydörgés töri meg a gomolygó műfüst testét....
.....mert itt jó!
Ugyan csak az április 3-át írom le, de az előtte való néhány szereplésem nem volt izgalmas. Röviden összefoglalva, tényleg +1 fő voltam, és roppant nehéz volt rendesen jelenetbe állnom, így leginkább csak a labirintusban voltam, meg a hűtőben :) Na de az április 3.....persze, sok újat nem hozott, de azért egy blogbejegyzést megérdemel.
Amikor megérkeztem láttam, hogy Feri, a kedvenc porondmesterem Isut helyettesíti. Rögtön felcsillant a szemem, hiszen így lehetett boszorkányt kínozni, habár Kornélunk is ténykedett mint emberállat, de valahogy mindig sikerül átvennem az uralmat a színházteremben. Naná, hogy be voltam indulva a boszi szerepére, hiszen Feri azzal fogadott, hogy egy múltkori csapat hiányolta a karakterem, és egy leányzó felajánlotta, hogy Ő szívesen beugrik helyettem....nono...boszi csak egy van :)
Így tehát nem is volt kérdés, hogy elfoglalhatom elektromos trónomat. 15 órai kezdettel neki is indultunk. Nem volt annyira megterhelő nap, elég vérszegény társaságok jöttek sorban. Az első túra pocsék volt (általában nem szokott úgy menni mint a karikacsapás, bele kell rázódni a jelmezedbe) ráadásul Feri mondta, hogy akkor az utolsó jelenetnél is legyünk együtt és toljuk le ketten....Isu ugyebár egyedül szokta, párszor kérte csak az asszisztálásom korbácsolás végett.
Szóval a boszi-busz gördült a maga kis útján, hihetetlen, de újra be kellett járatnom a torkom az üvöltözéssel, ami mellesleg meg sem viselte már a hangszálaimat. Sajnos az érces mormolás és velejéig ható sikoly csak a nap végére tudott kiszakadni belőlem.
Megint voltak külföldiek...angolul tolni az ijesztést Magyarországon...hát....még ha mindannyian beszélnénk is angolul vagy németül, nem lehet átadni az érzést, aminek gyönyörű magyar nyelvünk ugyebár nem szab gátat. Ennél a társaságnál volt egy leányzó, aki fordított a többieknek. Szerintem csak Dani 2 csinálta végig a túrát idegen nyelven. mi a színházban biztos nem...1-2 apró kifejezést vittem bele, de Feri például végig magyarul beszélt, ami olyan szempontból érhető, hogy a nyelvismeret csak egy dolog, de ha kiesel a ritmusból beszéd közben, mert jönnek az "ööööö"-k, akkor az előadás varázsa is vele vész.
Az utolsó jelenetet én vezettem le angolul, most nem is volt vele gond, nem cifráztam túl úgy, mint múltkor. Egyébként teljesen átadtam Ferinek a stafétabotot, a többi csoportot ő segítette át az ajtó napfényes oldalára. Meg kell hogy mondjam, sokkal jobb szöveget tolt, mint én tudtam volna. Plusz azért kell a torzított mély hang, amit mégiscsak férfiak tudnak igazán jól produkálni. Jómagam egy 3 ágú fa vasvillával :) / Kornél szerint bálázó villa...na, köszi / álltam az ajtóban, amikor megmozdultam akkor picit megijedtek, de több funkcióm nem is volt.
Az utolsó előtti csoportnál végre megkaptuk a turmixunkat, amiről beszéltem, olyan jó ízűeket sikoltottak és üvöltöttek, mindannyian ziláltunk a gyönyörűségtől. Kornélnak úgy vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéről örömében :))
Nos, így telt az április 3. Valószínű, hogy már csak ebben a hónapban erősítem a dögök csapatát, de persze elsődleges cél állandósítani magam ott, ahol por van, sötét és mennydörgés töri meg a gomolygó műfüst testét....
.....mert itt jó!
2012. március 23., péntek
Március 22: Amanda
Hatással lenni emberekre....talán ennél nagyobb ajándék nincs is az életben. Én mindig is erre vágytam, hogy tudjak magamból adni valamit. Eddig az írásban hittem, hogy a betűim mögött megbúvó gondolatok fel tudják fedni (ál)arcomat mások előtt. Itt másféle maszkok működnek...
Hihetetlen napon vagyok túl ismét. Egyrészről megint egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, másrészt most először adódott úgy, hogy egész nap nem volt nálam zseblámpa, és már egyáltalán nem zavart a sötét. Amikor megérkeztem, örömmel fogadtam, hogy lesz egy újabb leányzó velünk. Ő Endi :) Nem tudtam róla, de már egyszer volt ijeszteni a többiekkel, és most is ő nyerte a közös mókát a sikolyok birodalmában. Nagyon babán nézett ki: a szónak a legszorosabb értelmében, azért amikor egyszer-kétszer a semmiből feltűnt a plasztikus baba arc, megrezzentem.
Miután nyolcan voltunk összesen, így kicsit nehezen indult be a "ki hol legyen", végül abban maradtunk, hogy Endié a gyerekszoba, Peti lesz bohóc, Kornél emberállatkodik, Feri meg Laci kivégzősdiznek a színházban, mi meg Ákossal adjuk az orvos-ápolt műsort a nagyinál és a konyhában. No, azért a nap végére egészen belejöttünk...
Innentől mindenki szólítson csak Amandának :) A Mackó csoport óvónénije, aki csúnya, rossz dolgokat követett el, s akit bántalmaztak 5 éves korában. Pontosabban az apja. Igen beteg dolog, de a karakter megformálásához fontos valami olyan eszközhöz nyúlni, ami a közönséget a vizuális élményeken kívül megrémíti: ez pedig a verbális borzasztás. Főleg a nagyinál érzem szükségét, és jó is, hogy mindig van valami története az éppen skizofrént, vagy pszichés beteget játszó embernek, hiszen a kényszerzubbonyos alak önmagában nem feltétlenül rémisztő, de a vendég felkacag s egyben összerezzen 1-2 durva mondat hallatán.
Mint már mondtam, lassan indult be a dolog, de az utolsó néhány csoportnál egészen működőképes volt az alakítás. Ákossal és Petivel kitaláltuk, hogy - jesszusom ilyet egyáltalán leírni- megszülöm az apámat, aki démoni alakot öltve megtestesül és éhezik....természetesen a vendégekre. Ennél a momentumnál, mikor Peti konkrétan kimászott belőlem, a reakció nem volt több, mint a "Hohhhó, b*** meg" :)
Azért a nagyinál is rá lehetett hamar érezni a félelem nyitjára, a tv hirtelen kikapcsolása és az addigi fenyegető félhomály felváltása a teljes sötétséggel meghozta a gyümölcsét.
Akikre konkrétan emlékszem, az 4 fiú volt, akik úgy sikítottak mint 20 lány, nagyon édesek voltak, rettegtek, leverte őket a víz, sorolhatnám....Amanda innen is üdvözletét küldi :) A másik egy 6 fős csoport volt, egy lánnyal. A fiúk mindaddig legények voltak, amíg ki nem húztam a tévét és el nem kezdtem bolyongani körülöttük, hozzá-hozzá érve a kezükhöz. Rendre azt mondogatták, hogy "menj innen, mert tényleg félek tőled". Attól fantasztikus ez a munka, mert az életben kevésszer látod a körülötted lévő emberek félelmét, fizikális értelemben. Itt valóban meghasadsz attól, hogy kirázza őket a hideg, Tőled.
Már az asztallal védekeztek, akár a torreádorok a bikaviadalokon a székkel és a vörös kendővel, csak az egyik fiú nem kendőt tartott a kezében, hanem az öklét maga előtt, ütésre készen. Akkor egy pillanatra én is inkább hátráltam, nem akartam bonyodalmat.
Nos, így telt el szempillantás alatt a munkaidő, majd egy narancsos Soproni és a fiúk koszorújában zárult a nap...
...még ilyeneket!
Hihetetlen napon vagyok túl ismét. Egyrészről megint egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, másrészt most először adódott úgy, hogy egész nap nem volt nálam zseblámpa, és már egyáltalán nem zavart a sötét. Amikor megérkeztem, örömmel fogadtam, hogy lesz egy újabb leányzó velünk. Ő Endi :) Nem tudtam róla, de már egyszer volt ijeszteni a többiekkel, és most is ő nyerte a közös mókát a sikolyok birodalmában. Nagyon babán nézett ki: a szónak a legszorosabb értelmében, azért amikor egyszer-kétszer a semmiből feltűnt a plasztikus baba arc, megrezzentem.
Miután nyolcan voltunk összesen, így kicsit nehezen indult be a "ki hol legyen", végül abban maradtunk, hogy Endié a gyerekszoba, Peti lesz bohóc, Kornél emberállatkodik, Feri meg Laci kivégzősdiznek a színházban, mi meg Ákossal adjuk az orvos-ápolt műsort a nagyinál és a konyhában. No, azért a nap végére egészen belejöttünk...
Innentől mindenki szólítson csak Amandának :) A Mackó csoport óvónénije, aki csúnya, rossz dolgokat követett el, s akit bántalmaztak 5 éves korában. Pontosabban az apja. Igen beteg dolog, de a karakter megformálásához fontos valami olyan eszközhöz nyúlni, ami a közönséget a vizuális élményeken kívül megrémíti: ez pedig a verbális borzasztás. Főleg a nagyinál érzem szükségét, és jó is, hogy mindig van valami története az éppen skizofrént, vagy pszichés beteget játszó embernek, hiszen a kényszerzubbonyos alak önmagában nem feltétlenül rémisztő, de a vendég felkacag s egyben összerezzen 1-2 durva mondat hallatán.
Mint már mondtam, lassan indult be a dolog, de az utolsó néhány csoportnál egészen működőképes volt az alakítás. Ákossal és Petivel kitaláltuk, hogy - jesszusom ilyet egyáltalán leírni- megszülöm az apámat, aki démoni alakot öltve megtestesül és éhezik....természetesen a vendégekre. Ennél a momentumnál, mikor Peti konkrétan kimászott belőlem, a reakció nem volt több, mint a "Hohhhó, b*** meg" :)
Azért a nagyinál is rá lehetett hamar érezni a félelem nyitjára, a tv hirtelen kikapcsolása és az addigi fenyegető félhomály felváltása a teljes sötétséggel meghozta a gyümölcsét.
Akikre konkrétan emlékszem, az 4 fiú volt, akik úgy sikítottak mint 20 lány, nagyon édesek voltak, rettegtek, leverte őket a víz, sorolhatnám....Amanda innen is üdvözletét küldi :) A másik egy 6 fős csoport volt, egy lánnyal. A fiúk mindaddig legények voltak, amíg ki nem húztam a tévét és el nem kezdtem bolyongani körülöttük, hozzá-hozzá érve a kezükhöz. Rendre azt mondogatták, hogy "menj innen, mert tényleg félek tőled". Attól fantasztikus ez a munka, mert az életben kevésszer látod a körülötted lévő emberek félelmét, fizikális értelemben. Itt valóban meghasadsz attól, hogy kirázza őket a hideg, Tőled.
Már az asztallal védekeztek, akár a torreádorok a bikaviadalokon a székkel és a vörös kendővel, csak az egyik fiú nem kendőt tartott a kezében, hanem az öklét maga előtt, ütésre készen. Akkor egy pillanatra én is inkább hátráltam, nem akartam bonyodalmat.
Nos, így telt el szempillantás alatt a munkaidő, majd egy narancsos Soproni és a fiúk koszorújában zárult a nap...
...még ilyeneket!
2012. március 14., szerda
Március 13: Újabb boszorkányégetés
Egy hét kihagyás -betegszabadság- után visszatértem a rém romba. Szerencsés vagyok, mert mindig olyan napon dolgozom, amikor történik valami izgalmas, érdekes, ami gazdagíthatja a blogbejegyzéseket.
A mai napon egy forgatással kezdtünk, az m1 tette tiszteletét nálunk. Egy magazinműsorhoz készítettek anyagot, ami 12-es karikás, így sok(k) kis részlet kimaradt. Miután egy fiúcskának egyedül kellett volna végigborzongani a túrát, ezért Juditék gyorsan mellécsaptak civilben, hogy menjek vele végig a műsor kedvéért. Vicces volt, hiszen a kamera világított, így a sötét nem frusztrálhatott, nem mellesleg az egész kockáról-kockára megrendezett "na most gyertek és lássam a rettegést" típusú volt. Ennek ellenére szerintem jól sikerült, kíváncsi leszek a végeredményre.
A túra után riportot is készítettek, de mivel a médiatörvény kötelez, akármi akárkikkel nem mehet le egy közszolgálati csatornán 12-es karikával. Ezért például a véres szakállú Kornél, vagy a sebzett arcú Laci nem állhatott kamera elé. Így jött az ötlet, hogy barna csuhát felölteni, egy kis laza smink fel - karikás szem, vérvörös rúzsos száj- haj copfba összefog, és már nem is vagyok felismerhető. Kíváncsi leszek a kontrasztra a tűsarkú csizmában tipegő rettegő vendég és a nyilatkozó csuhás boszorkány között.
Szóval így esett, hogy "benne leszek a tévében". Igyekeztem értelmesen, összeszedetten, választékosan beszélni. De a lámpaláz miatt kapásból "Hát"- tal kezdtem a mondatot :)
14:30 után szépen jöttek a csoportok, voltak nagyon klasszak, csupa lány társaság, akik olyan frekvencián sikítottak, hogy belefájdult a fülünk. Egyébként maradtunk a boszorkány-sztorinál Ferivel, az már úgyis régen volt. Bár egy söröm bánja, mert Laci lett volna a kivégezendő alany, de a kedves egy sörért lepasszolta a melót :) Kicsit mókáztunk a labirintusban, aztán jöhetett a jól bevált produkció a színpadon.
Már a nap végére variáltunk egy cseppet Ferivel, mert az eredeti taktika nem mindenkinél volt nyerő, sőt a sötétben meg is ütöttem az egyik vendéget (bár azt nem értem, hogy egy horror színházban, ahol sötét van és a vendég testi épsége óhatatlanul veszélyeztetve van, felnőtt emberek miért nem tudják betartani a szabályokat).
Délután jött 2 fiatal leányzó. Az egyikük a második helyszínen feladta, így a másik nem tudott volna végigmenni, pedig szerette volna végigtolni a túrát. Itt jöttem ismét képbe, hogy menjek végig vele. Ó jaj!
Hiába vagyok már egy hónapja a sötétség palotájában, eddig minden próbálkozásom meddőnek bizonyult, ami a túra teljesítését illeti. Nem maradt más, nekiveselkedtünk a leányzóval. Nem mondom, voltak részek, ahol tényleg megijedtem és sikkantottam egyet, pedig annyira tudtam, hogy ki honnan jön és mit fog csinálni, mégis a zabszem becsúszott :)
De legalább hivatalosan is kijelenthető, hogy sikerült! Túléltük!
Egy szó mint száz, egy újabb remek napon vagyok túl. Szeretek itt...nagyon megkedveltem az egész őrült társaságot, egytől egyig. Két csoport közt jókat idétlenkedtünk Nórival és a fényképezővel, de Laci is kattintott párat, amik bár annyira nem félelmetesek, de legalább megmutatja, hogy ilyen ez a munka. Véres!
A mai napon egy forgatással kezdtünk, az m1 tette tiszteletét nálunk. Egy magazinműsorhoz készítettek anyagot, ami 12-es karikás, így sok(k) kis részlet kimaradt. Miután egy fiúcskának egyedül kellett volna végigborzongani a túrát, ezért Juditék gyorsan mellécsaptak civilben, hogy menjek vele végig a műsor kedvéért. Vicces volt, hiszen a kamera világított, így a sötét nem frusztrálhatott, nem mellesleg az egész kockáról-kockára megrendezett "na most gyertek és lássam a rettegést" típusú volt. Ennek ellenére szerintem jól sikerült, kíváncsi leszek a végeredményre.
A túra után riportot is készítettek, de mivel a médiatörvény kötelez, akármi akárkikkel nem mehet le egy közszolgálati csatornán 12-es karikával. Ezért például a véres szakállú Kornél, vagy a sebzett arcú Laci nem állhatott kamera elé. Így jött az ötlet, hogy barna csuhát felölteni, egy kis laza smink fel - karikás szem, vérvörös rúzsos száj- haj copfba összefog, és már nem is vagyok felismerhető. Kíváncsi leszek a kontrasztra a tűsarkú csizmában tipegő rettegő vendég és a nyilatkozó csuhás boszorkány között.
Szóval így esett, hogy "benne leszek a tévében". Igyekeztem értelmesen, összeszedetten, választékosan beszélni. De a lámpaláz miatt kapásból "Hát"- tal kezdtem a mondatot :)
14:30 után szépen jöttek a csoportok, voltak nagyon klasszak, csupa lány társaság, akik olyan frekvencián sikítottak, hogy belefájdult a fülünk. Egyébként maradtunk a boszorkány-sztorinál Ferivel, az már úgyis régen volt. Bár egy söröm bánja, mert Laci lett volna a kivégezendő alany, de a kedves egy sörért lepasszolta a melót :) Kicsit mókáztunk a labirintusban, aztán jöhetett a jól bevált produkció a színpadon.
Már a nap végére variáltunk egy cseppet Ferivel, mert az eredeti taktika nem mindenkinél volt nyerő, sőt a sötétben meg is ütöttem az egyik vendéget (bár azt nem értem, hogy egy horror színházban, ahol sötét van és a vendég testi épsége óhatatlanul veszélyeztetve van, felnőtt emberek miért nem tudják betartani a szabályokat).
Délután jött 2 fiatal leányzó. Az egyikük a második helyszínen feladta, így a másik nem tudott volna végigmenni, pedig szerette volna végigtolni a túrát. Itt jöttem ismét képbe, hogy menjek végig vele. Ó jaj!
Hiába vagyok már egy hónapja a sötétség palotájában, eddig minden próbálkozásom meddőnek bizonyult, ami a túra teljesítését illeti. Nem maradt más, nekiveselkedtünk a leányzóval. Nem mondom, voltak részek, ahol tényleg megijedtem és sikkantottam egyet, pedig annyira tudtam, hogy ki honnan jön és mit fog csinálni, mégis a zabszem becsúszott :)
De legalább hivatalosan is kijelenthető, hogy sikerült! Túléltük!
Egy szó mint száz, egy újabb remek napon vagyok túl. Szeretek itt...nagyon megkedveltem az egész őrült társaságot, egytől egyig. Két csoport közt jókat idétlenkedtünk Nórival és a fényképezővel, de Laci is kattintott párat, amik bár annyira nem félelmetesek, de legalább megmutatja, hogy ilyen ez a munka. Véres!
2012. március 1., csütörtök
Március 1: Katalin
A múltkori langymeleg lelkiállapotú napot egy igazán üde, tavaszi, selymes illatú borzongatás követte.
Egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, a csapat is remek volt. Gazdagodtunk egy újabb Danival, aki bohócként prezentálta magát a nap folyamán, főként.
A maga nemében nem beszélhetünk egy mozgalmas napról, de a bensőm tombolt, teljes valómmal át tudtam adni magam. A sötét már nem frusztrál annyira, a terepet napról-napra jobban ismerem.
A gyerekszoba kivételével már minden helyszínen kísértettem, most az egyik vágyott teremmel is közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Krisztián sajnos lebetegedett, így az őrült, skizofrén Zsomborkát Aspirin-kúrára kellett fogni. Miután hazament, a következőképpen maradtunk: Isu, Kornél, új Dani, Gabó, Nóri és én. A szokásos szerepek maradtak, de elő lehetett hívni Katalint, aki gyermekeket ölt és rontott meg, így kezelésre szorul.
Őrület, de őrültet játszani jó. Bugyraid rejtekéből olyan dolgokat tudsz előhívni, amik a vendéggel teljes mértékben el tudják hitetni az instabil elmeállapotot. Mint már régebben írtam. Juditék sok mindent a Szikla kórházból szereztek be, gondolom a kényszerzubbony, mely a bőrömre égett szinte, onnan származik. A nagy smink el is maradt, a tupír a hajamban sem bírta a megpróbáltatásokat, így kvázi natúr ijesztettem.....
....de bevált. Egy-két csoportot leszámítva mindenkinél működött. Ebben a színházban a sikolyok felérnek egy teltházas előadás tapsviharával. A rémület, ami megül némelyek szembogarában olyan elementáris erővel képes vadállattá varázsolni az embert, amit sokan nem is gondolnak.
A halálra rémült vendégből nyerjük az energiát: az a tény, hogy a zavart nevetgélésen, a bugyuta mormoláson és a hangerőm váltogatásán kívül semmi hátborzongatót nem csináltam, a leginkább felvillanyozó.
Veszélyes biznisz játszani az önmeghasadást, hiszen egy pillanatra képes vagy elhinni, hogy valóban 24 részre bomlott az elméd.
Mindamellett, hogy egy szakmai gyakorlatot teljesítek, az életből is vizsgázom. Megismerni és megszeretni rövid időn belül embereket, beilleszkedni, szerves részét alkotni egy csapatnak. Nehéz feladat, de úgy érzem, eddig működik. És ha az érzékeim nem csalnak, ez oda-vissza történik :)
...a füstgép édeskés illata megbabonázott....
Egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, a csapat is remek volt. Gazdagodtunk egy újabb Danival, aki bohócként prezentálta magát a nap folyamán, főként.
A maga nemében nem beszélhetünk egy mozgalmas napról, de a bensőm tombolt, teljes valómmal át tudtam adni magam. A sötét már nem frusztrál annyira, a terepet napról-napra jobban ismerem.
A gyerekszoba kivételével már minden helyszínen kísértettem, most az egyik vágyott teremmel is közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Krisztián sajnos lebetegedett, így az őrült, skizofrén Zsomborkát Aspirin-kúrára kellett fogni. Miután hazament, a következőképpen maradtunk: Isu, Kornél, új Dani, Gabó, Nóri és én. A szokásos szerepek maradtak, de elő lehetett hívni Katalint, aki gyermekeket ölt és rontott meg, így kezelésre szorul.
Őrület, de őrültet játszani jó. Bugyraid rejtekéből olyan dolgokat tudsz előhívni, amik a vendéggel teljes mértékben el tudják hitetni az instabil elmeállapotot. Mint már régebben írtam. Juditék sok mindent a Szikla kórházból szereztek be, gondolom a kényszerzubbony, mely a bőrömre égett szinte, onnan származik. A nagy smink el is maradt, a tupír a hajamban sem bírta a megpróbáltatásokat, így kvázi natúr ijesztettem.....
....de bevált. Egy-két csoportot leszámítva mindenkinél működött. Ebben a színházban a sikolyok felérnek egy teltházas előadás tapsviharával. A rémület, ami megül némelyek szembogarában olyan elementáris erővel képes vadállattá varázsolni az embert, amit sokan nem is gondolnak.
A halálra rémült vendégből nyerjük az energiát: az a tény, hogy a zavart nevetgélésen, a bugyuta mormoláson és a hangerőm váltogatásán kívül semmi hátborzongatót nem csináltam, a leginkább felvillanyozó.
Veszélyes biznisz játszani az önmeghasadást, hiszen egy pillanatra képes vagy elhinni, hogy valóban 24 részre bomlott az elméd.
Mindamellett, hogy egy szakmai gyakorlatot teljesítek, az életből is vizsgázom. Megismerni és megszeretni rövid időn belül embereket, beilleszkedni, szerves részét alkotni egy csapatnak. Nehéz feladat, de úgy érzem, eddig működik. És ha az érzékeim nem csalnak, ez oda-vissza történik :)
...a füstgép édeskés illata megbabonázott....
2012. február 29., szerda
Február 29: Rémálom angolul és egyéb nyalánkságok
Újabb nap virradt a Nightmare pincéjében. Az elmúlt két alkalom (a múlt hét csütörtökről nem szóltam bővebben, hisz a forgatókönyv ugyan az volt) után egy tömény napon vagyok túl. Az este végére már muszáj volt kiállnom, mert hirtelen azt éreztem hogy meghasadok. Nem mondanám pániknak, sem sokknak, inkább amolyan hirtelen kimerültség, ami a sötéttel együtt megbetegít.
Hullámzott a hangulatom: egyszerre voltam plafonon és padlón. A következő gaztevőkkel együttműködve: Nóri, Gabó, Peti, Krisztián, Isu, Kornél. Miután Kornél a színházterem ura, így a boszorkányos mese elmaradt, ki kellett találni valami mást. Mit ne mondjak, nem ment gördülékenyen. Nekem se, de a többiek sem sziporkáztak. Peti szülni akart, vagy inkább nőgyógyászosat játszani, ezt már csütörtökön megbeszéltük, de megvétóztam végül. Gyorsan felraktam egy laza sminket - jaj, azt még gyakorolni kell, mert nagyon nem jó. De miután a hétköznapokban sem festettem magam soha, illetve csak most tanultam meg egyféle nappali sminket felvinni, ezért nehéz. Gőzöm sincs, hogyan lehet karikás, sötét szemem :) - és jött is egy csoport.
Az indulás elég lagymatag volt, főleg, hogy csak a végén tűntem fel. A múlt hét csütörtök úgy alakult, hogy a záró jelenetnél Isu megkorbácsolása után - igen, valóban korbácsolom. Ő kérte, én pedig a siker érdekében bármit....- én celebrálom le az egész túrát és engedem szabadjára a vendégeket. Ez meg is történt, utána volt egy hosszabb holtidőnk. Abban maradtunk, hogy Nóri szül, én asszisztálok Petinek, de be kell valljam, nem voltam a topon. Nóri rakott fel egy komolyabb sminket, több vért és több feketét.
Kulisszák mögül ijesztettem, felbukkantam véresen Peti mellett. Majd próbáltunk azzal variálni, hogy Nóri engem szül meg, de ez végül banálisra sikeredett.
Késő délután jött egy német pár, úgyhogy valakinek angolul kellett elindítani őket és ismertetni a szabályokat. Vállalkoztam, gondoltam azt a pár mondatot nem lesz nehéz elmondani. Persze eluralkodott rajtam a nyomás és olyan darabosan beszéltem, hogy szégyellem magam. A végső jelenetnél is befürödtem, pazar volt, mondanom sem kell...
De még közel sem volt vége a napnak...kezdett besűrűsödni a vendégsereg, így folyamatosan pörögtünk.
Játszottam a labirintusban, majd át asszisztálni Petinek. Estefelé Nóri rosszul lett ezért 2 körből kimaradt, úgyhogy beálltam szülni, de az megviselt. Komolyan. Borzasztóan éreztem magam utána. Ráadásul a közönség is takaréklángon égett. Majd Krisztiánnal cseréltem és bohóccá változtam, de ott összeomlottam. Sötét volt, nem láttam ki a maszkon, nem kaptam levegőt, plusz nem tudtam hozni a karaktert.
Nem szóltam senkinek, de a sírás kerülgetett, így inkább kiálltam. Nóri addigra jobban lett és beöltözött ő bohócnak, én kihagytam egy turnust.
Utána még volt néhány csoport, addigra összeszedtem magam és visszamentem a labirintusba rémiszteni, plusz Petiéknél bebújtam a hűtőbe az utolsó három csoportnál, és még onnan is elő-előbukkantam.
Így telt el a nap. Egy parányit megviselt. Az ide-oda kapkodás, meg a szerepcserék. Persze, szokni kell. De az első két alkalom azért is mehetett gördülékenyebben, mert 2 szerepben voltam, át is értem egyik helyszínről a másikra, plusz magaménak éreztem.
Most olyan érzésekkel feküdtem le, hogy ez nem volt az igazi, és egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy nem fog működni a dolog...
...de nem akarom rögtön az elején sutba dobni a vágyaimat, hogy komolyabban kipróbáljam magam ebben.
Hogy is mondják? Jövő zenéje....vagy inkább jövő sikoly-szimfóniája.
Hullámzott a hangulatom: egyszerre voltam plafonon és padlón. A következő gaztevőkkel együttműködve: Nóri, Gabó, Peti, Krisztián, Isu, Kornél. Miután Kornél a színházterem ura, így a boszorkányos mese elmaradt, ki kellett találni valami mást. Mit ne mondjak, nem ment gördülékenyen. Nekem se, de a többiek sem sziporkáztak. Peti szülni akart, vagy inkább nőgyógyászosat játszani, ezt már csütörtökön megbeszéltük, de megvétóztam végül. Gyorsan felraktam egy laza sminket - jaj, azt még gyakorolni kell, mert nagyon nem jó. De miután a hétköznapokban sem festettem magam soha, illetve csak most tanultam meg egyféle nappali sminket felvinni, ezért nehéz. Gőzöm sincs, hogyan lehet karikás, sötét szemem :) - és jött is egy csoport.
Az indulás elég lagymatag volt, főleg, hogy csak a végén tűntem fel. A múlt hét csütörtök úgy alakult, hogy a záró jelenetnél Isu megkorbácsolása után - igen, valóban korbácsolom. Ő kérte, én pedig a siker érdekében bármit....- én celebrálom le az egész túrát és engedem szabadjára a vendégeket. Ez meg is történt, utána volt egy hosszabb holtidőnk. Abban maradtunk, hogy Nóri szül, én asszisztálok Petinek, de be kell valljam, nem voltam a topon. Nóri rakott fel egy komolyabb sminket, több vért és több feketét.
Kulisszák mögül ijesztettem, felbukkantam véresen Peti mellett. Majd próbáltunk azzal variálni, hogy Nóri engem szül meg, de ez végül banálisra sikeredett.
Késő délután jött egy német pár, úgyhogy valakinek angolul kellett elindítani őket és ismertetni a szabályokat. Vállalkoztam, gondoltam azt a pár mondatot nem lesz nehéz elmondani. Persze eluralkodott rajtam a nyomás és olyan darabosan beszéltem, hogy szégyellem magam. A végső jelenetnél is befürödtem, pazar volt, mondanom sem kell...
De még közel sem volt vége a napnak...kezdett besűrűsödni a vendégsereg, így folyamatosan pörögtünk.
Játszottam a labirintusban, majd át asszisztálni Petinek. Estefelé Nóri rosszul lett ezért 2 körből kimaradt, úgyhogy beálltam szülni, de az megviselt. Komolyan. Borzasztóan éreztem magam utána. Ráadásul a közönség is takaréklángon égett. Majd Krisztiánnal cseréltem és bohóccá változtam, de ott összeomlottam. Sötét volt, nem láttam ki a maszkon, nem kaptam levegőt, plusz nem tudtam hozni a karaktert.
Nem szóltam senkinek, de a sírás kerülgetett, így inkább kiálltam. Nóri addigra jobban lett és beöltözött ő bohócnak, én kihagytam egy turnust.
Utána még volt néhány csoport, addigra összeszedtem magam és visszamentem a labirintusba rémiszteni, plusz Petiéknél bebújtam a hűtőbe az utolsó három csoportnál, és még onnan is elő-előbukkantam.
Így telt el a nap. Egy parányit megviselt. Az ide-oda kapkodás, meg a szerepcserék. Persze, szokni kell. De az első két alkalom azért is mehetett gördülékenyebben, mert 2 szerepben voltam, át is értem egyik helyszínről a másikra, plusz magaménak éreztem.
Most olyan érzésekkel feküdtem le, hogy ez nem volt az igazi, és egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy nem fog működni a dolog...
...de nem akarom rögtön az elején sutba dobni a vágyaimat, hogy komolyabban kipróbáljam magam ebben.
Hogy is mondják? Jövő zenéje....vagy inkább jövő sikoly-szimfóniája.
2012. február 22., szerda
Február 21: A debütálás
Szóljanak a harangok, ugyanis február 21-én először léptem színpadra, és saját magamon is meglepődve, nem csak hogy élveztem, de olyan energiákat szabadított fel bennem, amit sosem gondoltam volna.
Végre úgy alakult, hogy most már mindenkit megismertem, nem csak azt a csoportot, akiket még hetekkel ezelőtt kiveséztem. Róluk is írok néhány gondolatot: Ákos, akiről kiderült, hogy szintén zenész, ami a színháztudományt illeti. Ő általában az orvos az ún. 2-es csoportnál (Itt jegyezném meg, hogy az adott napon a szereplőgárda összetétele egyáltalán nem kőbe vésett), és ő kezdi el a borzongatást a legelső helyszínen.
Feri és Fecó, nekem csak Feri 1,2 :) Az aktuális karakterem szerint Ferivel voltam egy jelenetben - de erről majd később- ő a porondmester és a kaszás, vagy inkább révész, aki átsegíti az öngyilkosokat a túlvilágra. Abszolút szimpatikus, nagyon kooperatívan tudtunk működni, egész nap ötleteltünk. Fecó, jaj Fecó. Hihetetlen egy figura, mint megtudtam, kétgyermekes családapa, akinek biztos nem mosták ki kiskorában a száját szappannal, mert felhevült állapotában szép és ízes magyar nyelvünk minden cifra káromkodását megcsillogtatja. Feri a temetőnél, meg úgy általában az egész 500 m2-en ijesztget, főként maszkban. Laci, az akasztott ember, és a legújabb sztori szerint Ambruska, akit Vendellel együtt gondoznak, skizofrén.
Peti és Krisztián már ismerősek, de a tegnapi napon így voltunk 7-en, mint a gonoszok :)
Utólagosan megjegyezném, hogy Krisztián nem a vállamig ér, sőt, a tegnapi méretkezésen kiderült, hogy 2 db cm-rel magasabb, így ezúton kérek elnézést minden bohócrajongótól. Valószínűleg az aránytalanul nagy bohócfej miatt optikai csalódás lett!
Nos, akkor jöjjön az igazi élménybeszámoló, ami hivatalosan 12-22-ig tartó katarzis volt, de egyrészt késtem 15 percet az egyetem miatt, másrészt csak 20-ig volt bent az utolsó csoport. És hogy mennyire repült az idő...
....feltételezem a lopott sikolyok és az adrenalin miatt totál elveszítettem az időérzékem. Leküzdve minden félelmemet és bízva a fiúk segítségében, két nagy levegő után belekezdtünk. Először is tisztáztuk, hogy hova kerüljek, melyik terembe, végül abba maradtunk, hogy akkor az emberállatot felváltva végre kihasználjuk a hányatott sorsú színháztermet a szűz villamosszékkel egyetemben.
Így jött az ötlet - a jelmezből adódóan is persze- hogy akkor boszorkány leszek, akit az 1200-as évektől kezdve semmilyen tűz nem tudott elpusztítani, ezért a villamosszék általi kivégzést kísérlik meg rajta. Ferivel dolgoztam együtt, mint már említettem. Tényleg fantasztikusan megvolt az összhang, kitaláltuk a körítést, a többi meg ugyebár improvizatív, így rám volt bízva, hogy mit csinálok. Természetesen 1-2 taktikai lépést tisztáztunk, ami valóban halálra rémíti a vendéget, de ezeket nem osztom meg :)
Az első csoport 14:30-kor érkezett. Rettenetesen izgultam, a sminkem már vastagon rászáradt az arcomra, a vér megszínezte az ajkaimat. Meglepően tapasztaltam, hogy nem féltem a sötétben. Kaptam egy kis elemlámpát, ami nagy segítség, ugyanis nagyon könnyen el tudsz botlani 1-1 csonkolt végtagban. A 3. csoportnál már olyan biztosan jártam a terepet, hogy tudtam mi merre, merre kell fordulnom, hogy ne tévedjek el.
Az egyes jelenetek között vannak holtidők, amikor például a vendég a labirintusban vergődik, ilyenkor lehet lazítani. Örömmel vettem észre, hogy próbálnak ismerkedni velem a srácok, hogy nincs az az idegenkedés és távolságtartás, érdeklődőek voltak, beszélgettünk.
A legnagyobb örömöm az első nekem szóló Facebook kommentár volt, amiben egy fiatalember kijelenti, hogy egyszer még kiment a villamosszékből. :) Emellett persze érzékeltem a stroboszkóp hasította reszketéseket, és láttam az arcokat, magamba szívtam a sikolyokat. Ezek a visszaigazolások, hogy jó volt amit elsőre nyújtottam a színpadon. A közönség mellett a fiúktól is kaptam a "bókokat", és várják a további őrületeket, ahogyan jómagam is.
20:00-ra kimerültem, pedig ez egy könnyed nap volt. A hangszalagjaimra még gyúrni kell, és oda kell figyelnem a mozdulatokra, ugyanis a bal karom 2-3 zúzódással és véraláfutással gazdagodott, a hangomat meg még Charlie bácsi is megirigyelné...
...Summa summarum egy kerek, remek nap volt, és nagyon jól éreztem magam.
Csütörtökön to be continued! És még ma reggel is szedtem ki alvadt vért a hajamból :)
Végre úgy alakult, hogy most már mindenkit megismertem, nem csak azt a csoportot, akiket még hetekkel ezelőtt kiveséztem. Róluk is írok néhány gondolatot: Ákos, akiről kiderült, hogy szintén zenész, ami a színháztudományt illeti. Ő általában az orvos az ún. 2-es csoportnál (Itt jegyezném meg, hogy az adott napon a szereplőgárda összetétele egyáltalán nem kőbe vésett), és ő kezdi el a borzongatást a legelső helyszínen.
Feri és Fecó, nekem csak Feri 1,2 :) Az aktuális karakterem szerint Ferivel voltam egy jelenetben - de erről majd később- ő a porondmester és a kaszás, vagy inkább révész, aki átsegíti az öngyilkosokat a túlvilágra. Abszolút szimpatikus, nagyon kooperatívan tudtunk működni, egész nap ötleteltünk. Fecó, jaj Fecó. Hihetetlen egy figura, mint megtudtam, kétgyermekes családapa, akinek biztos nem mosták ki kiskorában a száját szappannal, mert felhevült állapotában szép és ízes magyar nyelvünk minden cifra káromkodását megcsillogtatja. Feri a temetőnél, meg úgy általában az egész 500 m2-en ijesztget, főként maszkban. Laci, az akasztott ember, és a legújabb sztori szerint Ambruska, akit Vendellel együtt gondoznak, skizofrén.
Peti és Krisztián már ismerősek, de a tegnapi napon így voltunk 7-en, mint a gonoszok :)
Utólagosan megjegyezném, hogy Krisztián nem a vállamig ér, sőt, a tegnapi méretkezésen kiderült, hogy 2 db cm-rel magasabb, így ezúton kérek elnézést minden bohócrajongótól. Valószínűleg az aránytalanul nagy bohócfej miatt optikai csalódás lett!
Nos, akkor jöjjön az igazi élménybeszámoló, ami hivatalosan 12-22-ig tartó katarzis volt, de egyrészt késtem 15 percet az egyetem miatt, másrészt csak 20-ig volt bent az utolsó csoport. És hogy mennyire repült az idő...
....feltételezem a lopott sikolyok és az adrenalin miatt totál elveszítettem az időérzékem. Leküzdve minden félelmemet és bízva a fiúk segítségében, két nagy levegő után belekezdtünk. Először is tisztáztuk, hogy hova kerüljek, melyik terembe, végül abba maradtunk, hogy akkor az emberállatot felváltva végre kihasználjuk a hányatott sorsú színháztermet a szűz villamosszékkel egyetemben.
Így jött az ötlet - a jelmezből adódóan is persze- hogy akkor boszorkány leszek, akit az 1200-as évektől kezdve semmilyen tűz nem tudott elpusztítani, ezért a villamosszék általi kivégzést kísérlik meg rajta. Ferivel dolgoztam együtt, mint már említettem. Tényleg fantasztikusan megvolt az összhang, kitaláltuk a körítést, a többi meg ugyebár improvizatív, így rám volt bízva, hogy mit csinálok. Természetesen 1-2 taktikai lépést tisztáztunk, ami valóban halálra rémíti a vendéget, de ezeket nem osztom meg :)
Az első csoport 14:30-kor érkezett. Rettenetesen izgultam, a sminkem már vastagon rászáradt az arcomra, a vér megszínezte az ajkaimat. Meglepően tapasztaltam, hogy nem féltem a sötétben. Kaptam egy kis elemlámpát, ami nagy segítség, ugyanis nagyon könnyen el tudsz botlani 1-1 csonkolt végtagban. A 3. csoportnál már olyan biztosan jártam a terepet, hogy tudtam mi merre, merre kell fordulnom, hogy ne tévedjek el.
Az egyes jelenetek között vannak holtidők, amikor például a vendég a labirintusban vergődik, ilyenkor lehet lazítani. Örömmel vettem észre, hogy próbálnak ismerkedni velem a srácok, hogy nincs az az idegenkedés és távolságtartás, érdeklődőek voltak, beszélgettünk.
A legnagyobb örömöm az első nekem szóló Facebook kommentár volt, amiben egy fiatalember kijelenti, hogy egyszer még kiment a villamosszékből. :) Emellett persze érzékeltem a stroboszkóp hasította reszketéseket, és láttam az arcokat, magamba szívtam a sikolyokat. Ezek a visszaigazolások, hogy jó volt amit elsőre nyújtottam a színpadon. A közönség mellett a fiúktól is kaptam a "bókokat", és várják a további őrületeket, ahogyan jómagam is.
20:00-ra kimerültem, pedig ez egy könnyed nap volt. A hangszalagjaimra még gyúrni kell, és oda kell figyelnem a mozdulatokra, ugyanis a bal karom 2-3 zúzódással és véraláfutással gazdagodott, a hangomat meg még Charlie bácsi is megirigyelné...
...Summa summarum egy kerek, remek nap volt, és nagyon jól éreztem magam.
Csütörtökön to be continued! És még ma reggel is szedtem ki alvadt vért a hajamból :)
2012. február 10., péntek
Február 9: Mentőakció
Nos, úgy alakult, hogy csütörtök 19:00-ra kaptunk időpontot. Az eredeti terv szerint öten mentünk volna végig, de mindenki sorra visszamondta, így kisebb-nagyobb variálások után 3 a magyar igazság alapon akartunk nekivágni a játéknak.
Én már nagyon vártam, a többiek viszont totál lestrapálva értek oda az Arany János utcai metrómegállóba. Fáradtan, nyűgösen, stresszesen...
Nagyon fontos a vendégek lelkiállapota. Cintia kapásból kért egy pohár vizet, és sürgősen meglátogatta a mosdót, ahol már sokkot kapott, hiszen a WC előtt van egy zuhanyzó kialakítva, ami csupa vér, egy hulla fekszik a sarokban és a mozgásérzékelős lámpa akkor aktiválódik, ha elérsz a mosdó sötét folyosójára.
Végül akkor elkészültünk, kezdődhetett a borzongás. Én mindenre számítottam csak arra nem, ami történt...
...a kulcs megtalálása már nehézséget okozott. Csak úgy lehet elkezdeni a játékot, ha megtalálod a pincekulcsot, ami egy ajtóra rögzített, 3 fakkos dobozban van elrejtve. Mindegyik kis fakkban van valami oda nem illő. Műkéz, gumifül, gumiszem, műpók stb., és valahol ott a kulcs is. Már percek óta turkáltunk a különböző kedvességekben, volt, hogy valamelyikük megfogta a kezünket :) A kulcs - mondanom sem kell- sehol sem volt.
Miután én már beharangoztam a fiúknak, hogy most MI megyünk, gondolom pluszban megtréfáltak, és elvették a kulcsot. Megunva a dolgot, kidobták az egyik kis lyukon, indulhattunk.
Beértünk egy első szobába. Most vegyesen voltak a statiszták, a másik hatos formációból is játszottak. Ákossal kezdődött a történet, hatalmas svunggal jött be, kiabált. Közben Feri az egyik sötét függöny mögül morgott, Nóri meg a másik mögül. Furcsa, rémisztő hangokat adtak ki, nem lehetett tudni honnan rontanak elő. Majd Ákos megkérdezte, hogy akkor biztosak vagyunk-e benne, hogy vállaljuk a túrát. Amikor kimondta a szívroham és epilepszia szavakat, Alex és Cinti arca elfehéredett, és a tekintetük olyan üveges lett, amilyennek még nem láttam. Halálfélelmük lett 3 perc leforgása alatt.
Tény, hogy nagyon sötét volt bent, és a csapat odatette magát rendesen: ordítottak, síri kacaj hagyta el másodpercenként a torkukat, dübörögtek, csapkodtak.
"Ezt most nem, menjünk ki innen, légy szíves" - hangzott el. Alex feladta. Azt mondta, ő most ezt nem vállalja, látszott, hogy kiszáradt a szája és a vérnyomása teljesen padlón volt. Cintin azt a megkönnyebbülést láttam, amit még soha.
Így kimenekítettek minket, nem vállaltuk a túrát.
A borzongás elmaradt. Persze utána kijöttek a többiek az előtérbe és mondták, hogy irgum-burgum, miért nem megyünk végig, de még akkor is tartottak tőlük.
Nyilván nekem 2-3 alkalom után már ismerősek voltak, engem nem ijesztettek meg, maximum a sötét frusztrált.
Mindentől függetlenül következő héten kezdek. Csütörtök - és péntekenként fogok játszani. Legalábbis így tervezem :) Nagyon kíváncsi vagyok a saját korlátaimra, hogy mennyire tudok majd azonosulni a hellyel és a karakterrel.
Én már nagyon vártam, a többiek viszont totál lestrapálva értek oda az Arany János utcai metrómegállóba. Fáradtan, nyűgösen, stresszesen...
Nagyon fontos a vendégek lelkiállapota. Cintia kapásból kért egy pohár vizet, és sürgősen meglátogatta a mosdót, ahol már sokkot kapott, hiszen a WC előtt van egy zuhanyzó kialakítva, ami csupa vér, egy hulla fekszik a sarokban és a mozgásérzékelős lámpa akkor aktiválódik, ha elérsz a mosdó sötét folyosójára.
Végül akkor elkészültünk, kezdődhetett a borzongás. Én mindenre számítottam csak arra nem, ami történt...
...a kulcs megtalálása már nehézséget okozott. Csak úgy lehet elkezdeni a játékot, ha megtalálod a pincekulcsot, ami egy ajtóra rögzített, 3 fakkos dobozban van elrejtve. Mindegyik kis fakkban van valami oda nem illő. Műkéz, gumifül, gumiszem, műpók stb., és valahol ott a kulcs is. Már percek óta turkáltunk a különböző kedvességekben, volt, hogy valamelyikük megfogta a kezünket :) A kulcs - mondanom sem kell- sehol sem volt.
Miután én már beharangoztam a fiúknak, hogy most MI megyünk, gondolom pluszban megtréfáltak, és elvették a kulcsot. Megunva a dolgot, kidobták az egyik kis lyukon, indulhattunk.
Beértünk egy első szobába. Most vegyesen voltak a statiszták, a másik hatos formációból is játszottak. Ákossal kezdődött a történet, hatalmas svunggal jött be, kiabált. Közben Feri az egyik sötét függöny mögül morgott, Nóri meg a másik mögül. Furcsa, rémisztő hangokat adtak ki, nem lehetett tudni honnan rontanak elő. Majd Ákos megkérdezte, hogy akkor biztosak vagyunk-e benne, hogy vállaljuk a túrát. Amikor kimondta a szívroham és epilepszia szavakat, Alex és Cinti arca elfehéredett, és a tekintetük olyan üveges lett, amilyennek még nem láttam. Halálfélelmük lett 3 perc leforgása alatt.
Tény, hogy nagyon sötét volt bent, és a csapat odatette magát rendesen: ordítottak, síri kacaj hagyta el másodpercenként a torkukat, dübörögtek, csapkodtak.
"Ezt most nem, menjünk ki innen, légy szíves" - hangzott el. Alex feladta. Azt mondta, ő most ezt nem vállalja, látszott, hogy kiszáradt a szája és a vérnyomása teljesen padlón volt. Cintin azt a megkönnyebbülést láttam, amit még soha.
Így kimenekítettek minket, nem vállaltuk a túrát.
A borzongás elmaradt. Persze utána kijöttek a többiek az előtérbe és mondták, hogy irgum-burgum, miért nem megyünk végig, de még akkor is tartottak tőlük.
Nyilván nekem 2-3 alkalom után már ismerősek voltak, engem nem ijesztettek meg, maximum a sötét frusztrált.
Mindentől függetlenül következő héten kezdek. Csütörtök - és péntekenként fogok játszani. Legalábbis így tervezem :) Nagyon kíváncsi vagyok a saját korlátaimra, hogy mennyire tudok majd azonosulni a hellyel és a karakterrel.
2012. február 7., kedd
Február 7: Rémálmok után
Tegnap volt az első napom. A sors fintora, hogy előző munkatársaimmal futottam össze az előtérben, mert forgattak....pont Ők hiányoztak a napomhoz mellesleg. :)
10:15-kor toppantam be, és miután megvolt az aznapi első "fellépés" egy rövid interjú után odasomfordáltam a többiekhez, hiszen muszáj volt bemutatkoznom és megismerkednem velük. Jaj, mennyire féltem. Összeszokott csapat, erre meg jön egy újonc, akit kivetnek majd a körből....gondoltam én balga. Miután megpróbáltam elraktározni a hatos formáció tagjainak neveit, meglepően tapasztaltam, hogy hihetetlenül kedvesek és jó fejek. Persze ilyenkor áldom a belém plántált személyiségjegyeket, hogy könnyen megtalálom a közös hangot embertársaimmal.
Szóval ők: Nóri, a zombilány, zombikonyhafőnöklány, Vendel dadája és még tengernyi karakter megformálója. Aprócska leányzó, szörnyen sok hanggal és erővel. Amolyan kicsi a bors, de erős fajta :)
Krisztián, a mindig bohóc. Tőle félek, pedig csak a vállamig ér. Persze elképzelhető, hogy pont ezért, valahogy kitör a frász a kicsi bohócoktól...1-0 oda. Isu, a porondmester, aki nagyon szimpatikus, vele -ahogy Nórival is- sokat beszélgettem. Jogot hallgatott a szörny Rt. előtt, most asztrológiát. Nagyon sok mindent mesélt, mondott, oktatott, pedig ez csak az első napom volt. Plusz ő volt az, aki bevitt a kulisszák mögé, hogy végighallgassam a 15:00-ás előadást, de erről később. Kornél, az emberállat: Isu valami fura törzsi kamusztorit talált ki hozzá, roston sült női mellekről és ehhez hasonló nyalánkságokról. Kornélon nagyon meglepődtem. 15:00 előtt készülődött az öltözőben, majd mint aki magába szívja a füstgéppel szőtt rém erejét, kirontott az ajtón és üvöltött. Ott értettem meg hogy hol is vagyok, és hogy ezek a fiatalok mit is csinálnak 12:00-tól 22:00-ig per nap. Gabó, a katona, extornász, gumiember és a barkács-srác :) Vele túl sok kontaktom nem volt a nap folyamán, azon kívül, hogy segített felfúrni egy táblát az első jelenet szobájában.
Vendel, vagyis Peti. Vendel a karaktere. Skizofrén, akit az apja gyerekkorában megkínzott. Érdekes fiú, csupa titok a szeme. Ez tetszik. Nincs rajta maszk, még smink se. Fáslival van eltakarva az arca, de a szemei szikrát hánynak alatta.
És végül Dani, a hentes. Vele csak 2 szót váltottam, mert a forgatás után hazament.
Mondanom sem kell, rettegtem egész nap. Hiába a fények és a csend, a falak valahogy elraktározták a sikolyokat. Túl sok teendőm nem volt, leginkább szoktam az atmoszférát és próbáltam az érzékeimet kihegyezni a többiekre és a helyre magára.
Kellékeket pakolgattam - hiszen ahogy már írtam, folyamatosan ötletelnek, bővítene, fejlődnek - az első helyszínen. Juditék hoztak a Szikla Kórházból hordágyat meg fecskendőket, és képeslapokat, amin groteszk viaszfigurák vannak a kórház egykori fennállásából. Ezeket montázsszerűen felszögeltem a falra, még véres kéznyomokat akarok rá nyomni, az jól illik a szépiához, na meg az amúgy is véres falat kiegészíti.
Ezzel pont végeztem mire jöttek a vendégek. Itt történt az, hogy Isu behívott a kulisszák mögé....
...a vér is megfagyott bennem. A kezem jéghideg lett, a vérnyomásom felszökött, a szívem kalapált. Egy pánikfal mögött álltam, ami tulajdonképpen átjáró nekik az egyes termek között. Állok a sötétben, kis bohóc, nagy Kornél jönnek-mennek, olyan erővel és dinamikával, hogy beleremegett a fal, és a szőr a hátamon haptákba vágta magát :)
Közben Isu is mondta, hogy nyugodtan járkáljak egyik teremből a másikba, csak figyeljek, hogy merre jár a vendég. Ebből nem kértem. Halál félelmem volt a sötétben. Nem tudtam merre menjek, csak kapkodtam a lábam. Amikor elindultam belebotlottam az utolsó előtti jelenetbe, ahol stroboszkóp-villámcsapások közepette pislogtam és léptem, pislogtam és léptem, a sarkamban a tomboló erejű emberálláttal, Kornéllal.
Féltem, valóban.
Nem sokkal ezután véget ért a móka és hazaindultam. A szívem ritmusosan járt.
Végül abban maradtunk Judittal, hogy én is beállok a csapatba, és színháztudomány szakos hallgatóból vérszomjas fenevaddá avanzsálok...
...borzongok és borzasztok. De előbb végig kell vinnem a játékot és túl kell élnem a labirintust. Csütörtökön!
Az első éjszakámon alig aludtam. 03:00 előtt kipattant a szemem, előtte folyamatosan rémálmom volt. A helyről, csatornarendszerekről, a bohócról....és nem tudtam végigmenni a pályán.
Szerintem mindkét agyféltekém dervis táncot járt.
Nightmare in Budapest....köszönöm, megtörtént!
10:15-kor toppantam be, és miután megvolt az aznapi első "fellépés" egy rövid interjú után odasomfordáltam a többiekhez, hiszen muszáj volt bemutatkoznom és megismerkednem velük. Jaj, mennyire féltem. Összeszokott csapat, erre meg jön egy újonc, akit kivetnek majd a körből....gondoltam én balga. Miután megpróbáltam elraktározni a hatos formáció tagjainak neveit, meglepően tapasztaltam, hogy hihetetlenül kedvesek és jó fejek. Persze ilyenkor áldom a belém plántált személyiségjegyeket, hogy könnyen megtalálom a közös hangot embertársaimmal.
Szóval ők: Nóri, a zombilány, zombikonyhafőnöklány, Vendel dadája és még tengernyi karakter megformálója. Aprócska leányzó, szörnyen sok hanggal és erővel. Amolyan kicsi a bors, de erős fajta :)
Krisztián, a mindig bohóc. Tőle félek, pedig csak a vállamig ér. Persze elképzelhető, hogy pont ezért, valahogy kitör a frász a kicsi bohócoktól...1-0 oda. Isu, a porondmester, aki nagyon szimpatikus, vele -ahogy Nórival is- sokat beszélgettem. Jogot hallgatott a szörny Rt. előtt, most asztrológiát. Nagyon sok mindent mesélt, mondott, oktatott, pedig ez csak az első napom volt. Plusz ő volt az, aki bevitt a kulisszák mögé, hogy végighallgassam a 15:00-ás előadást, de erről később. Kornél, az emberállat: Isu valami fura törzsi kamusztorit talált ki hozzá, roston sült női mellekről és ehhez hasonló nyalánkságokról. Kornélon nagyon meglepődtem. 15:00 előtt készülődött az öltözőben, majd mint aki magába szívja a füstgéppel szőtt rém erejét, kirontott az ajtón és üvöltött. Ott értettem meg hogy hol is vagyok, és hogy ezek a fiatalok mit is csinálnak 12:00-tól 22:00-ig per nap. Gabó, a katona, extornász, gumiember és a barkács-srác :) Vele túl sok kontaktom nem volt a nap folyamán, azon kívül, hogy segített felfúrni egy táblát az első jelenet szobájában.
Vendel, vagyis Peti. Vendel a karaktere. Skizofrén, akit az apja gyerekkorában megkínzott. Érdekes fiú, csupa titok a szeme. Ez tetszik. Nincs rajta maszk, még smink se. Fáslival van eltakarva az arca, de a szemei szikrát hánynak alatta.
És végül Dani, a hentes. Vele csak 2 szót váltottam, mert a forgatás után hazament.
Mondanom sem kell, rettegtem egész nap. Hiába a fények és a csend, a falak valahogy elraktározták a sikolyokat. Túl sok teendőm nem volt, leginkább szoktam az atmoszférát és próbáltam az érzékeimet kihegyezni a többiekre és a helyre magára.
Kellékeket pakolgattam - hiszen ahogy már írtam, folyamatosan ötletelnek, bővítene, fejlődnek - az első helyszínen. Juditék hoztak a Szikla Kórházból hordágyat meg fecskendőket, és képeslapokat, amin groteszk viaszfigurák vannak a kórház egykori fennállásából. Ezeket montázsszerűen felszögeltem a falra, még véres kéznyomokat akarok rá nyomni, az jól illik a szépiához, na meg az amúgy is véres falat kiegészíti.
Ezzel pont végeztem mire jöttek a vendégek. Itt történt az, hogy Isu behívott a kulisszák mögé....
...a vér is megfagyott bennem. A kezem jéghideg lett, a vérnyomásom felszökött, a szívem kalapált. Egy pánikfal mögött álltam, ami tulajdonképpen átjáró nekik az egyes termek között. Állok a sötétben, kis bohóc, nagy Kornél jönnek-mennek, olyan erővel és dinamikával, hogy beleremegett a fal, és a szőr a hátamon haptákba vágta magát :)
Közben Isu is mondta, hogy nyugodtan járkáljak egyik teremből a másikba, csak figyeljek, hogy merre jár a vendég. Ebből nem kértem. Halál félelmem volt a sötétben. Nem tudtam merre menjek, csak kapkodtam a lábam. Amikor elindultam belebotlottam az utolsó előtti jelenetbe, ahol stroboszkóp-villámcsapások közepette pislogtam és léptem, pislogtam és léptem, a sarkamban a tomboló erejű emberálláttal, Kornéllal.
Féltem, valóban.
Nem sokkal ezután véget ért a móka és hazaindultam. A szívem ritmusosan járt.
Végül abban maradtunk Judittal, hogy én is beállok a csapatba, és színháztudomány szakos hallgatóból vérszomjas fenevaddá avanzsálok...
...borzongok és borzasztok. De előbb végig kell vinnem a játékot és túl kell élnem a labirintust. Csütörtökön!
Az első éjszakámon alig aludtam. 03:00 előtt kipattant a szemem, előtte folyamatosan rémálmom volt. A helyről, csatornarendszerekről, a bohócról....és nem tudtam végigmenni a pályán.
Szerintem mindkét agyféltekém dervis táncot járt.
Nightmare in Budapest....köszönöm, megtörtént!
2012. február 6., hétfő
Február 3: Az első
A naplóbejegyzéseim azzal a céllal készülnek, hogy nyomon követhessem a
Nightmare in Budapest nevet viselő interaktív horror színháznál töltött
gyakorlatomat.
Minden ottani napomról és tevékenységemről kívánok szólni, ezzel is elősegítve a majdani sikeres portfólió-prezentálást az államvizsgán :)
A rémbörtönben eltöltött időm egyelőre kérdőjeles, igyekszem minél tovább maradni.
Nosza hát, rettegjünk!
Ma, azaz február 3-án pénteken találkoztam először a főnökökkel, Jánossal és Judittal. Előzőleg már küldtem nekik e-mailt, majd felhívtam őket, így jöhetett létre a kontakt. Egyébként egy véletlen folytán találtam rá erre a helyre. Joci mondta, neki pedig Gyula, hogy ide el kéne menni egyszer. Borzongás 500 négyzetméteren, áhh mit nekünk Amerika, gyerünk.
Végül nem mentünk el, de ez az interaktív horror színház definíció nem hagyott nyugodni, kicsit utánanéztem a dolgoknak, kik ezek, mik ezek. Nem árasztottak el az infók, de elsőre igazán izgalmasnak tűntek. A szó szakmai és primer értelmében is egyaránt :)
Persze az első randi: csak egy röpke beszélgetés volt, Judit világosban végigvitt a tanösvényen. Azért világosban is egészen rémisztő.
Több kis terem van, mindenhol 1-1 jelenet zajlik. A közönség -nevezzük így a félni vágyókat- maximum hatosával mehet le a pincébe. Amit eddig még megtudtam, hogy 2X6 fős statiszta csoport ijesztget, ebből egy szem lány. :) A jelenetek mindig improvizatívak, és ami a legimponálóbb, hogy soha sem ugyan az. Hiába adott például a TEMETŐ, mint helyszín, itt sem feltétlenül ugyan az történik minden csoportnál. Mert azért 1 nap alatt több félni vágyó delikvens is megjelenik. Szóval mindig más. Judit elárulta, hogy először úgy tervezték, hogy mindig ugyan azok a jelenetek lesznek, de a kreatív fiatal statisztacsapatnak köszönhetően ez a menetrend rögtön megdőlt.
Sok helyiség még nincs kialakítva, folyamatosan bővítik a teret további félelmetes teremmel. Ügyesen megcsinálták, hiszen az egyes termek között eldugva egyfajta kulissza működik, ahol a zombik és szörnyek jönnek-mennek, Érthető, hiszen legalább 8 teremre vannak 6-an egyszerre játékban, és van olyan terem, ahol mind a hatan részt vesznek a vadulásban.
Nos, elöljáróban ennyit. Várom a további rémtörténeteket...
Minden ottani napomról és tevékenységemről kívánok szólni, ezzel is elősegítve a majdani sikeres portfólió-prezentálást az államvizsgán :)
A rémbörtönben eltöltött időm egyelőre kérdőjeles, igyekszem minél tovább maradni.
Nosza hát, rettegjünk!
Ma, azaz február 3-án pénteken találkoztam először a főnökökkel, Jánossal és Judittal. Előzőleg már küldtem nekik e-mailt, majd felhívtam őket, így jöhetett létre a kontakt. Egyébként egy véletlen folytán találtam rá erre a helyre. Joci mondta, neki pedig Gyula, hogy ide el kéne menni egyszer. Borzongás 500 négyzetméteren, áhh mit nekünk Amerika, gyerünk.
Végül nem mentünk el, de ez az interaktív horror színház definíció nem hagyott nyugodni, kicsit utánanéztem a dolgoknak, kik ezek, mik ezek. Nem árasztottak el az infók, de elsőre igazán izgalmasnak tűntek. A szó szakmai és primer értelmében is egyaránt :)
Persze az első randi: csak egy röpke beszélgetés volt, Judit világosban végigvitt a tanösvényen. Azért világosban is egészen rémisztő.
Több kis terem van, mindenhol 1-1 jelenet zajlik. A közönség -nevezzük így a félni vágyókat- maximum hatosával mehet le a pincébe. Amit eddig még megtudtam, hogy 2X6 fős statiszta csoport ijesztget, ebből egy szem lány. :) A jelenetek mindig improvizatívak, és ami a legimponálóbb, hogy soha sem ugyan az. Hiába adott például a TEMETŐ, mint helyszín, itt sem feltétlenül ugyan az történik minden csoportnál. Mert azért 1 nap alatt több félni vágyó delikvens is megjelenik. Szóval mindig más. Judit elárulta, hogy először úgy tervezték, hogy mindig ugyan azok a jelenetek lesznek, de a kreatív fiatal statisztacsapatnak köszönhetően ez a menetrend rögtön megdőlt.
Sok helyiség még nincs kialakítva, folyamatosan bővítik a teret további félelmetes teremmel. Ügyesen megcsinálták, hiszen az egyes termek között eldugva egyfajta kulissza működik, ahol a zombik és szörnyek jönnek-mennek, Érthető, hiszen legalább 8 teremre vannak 6-an egyszerre játékban, és van olyan terem, ahol mind a hatan részt vesznek a vadulásban.
Nos, elöljáróban ennyit. Várom a további rémtörténeteket...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)