Hatással lenni emberekre....talán ennél nagyobb ajándék nincs is az életben. Én mindig is erre vágytam, hogy tudjak magamból adni valamit. Eddig az írásban hittem, hogy a betűim mögött megbúvó gondolatok fel tudják fedni (ál)arcomat mások előtt. Itt másféle maszkok működnek...
Hihetetlen napon vagyok túl ismét. Egyrészről megint egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, másrészt most először adódott úgy, hogy egész nap nem volt nálam zseblámpa, és már egyáltalán nem zavart a sötét. Amikor megérkeztem, örömmel fogadtam, hogy lesz egy újabb leányzó velünk. Ő Endi :) Nem tudtam róla, de már egyszer volt ijeszteni a többiekkel, és most is ő nyerte a közös mókát a sikolyok birodalmában. Nagyon babán nézett ki: a szónak a legszorosabb értelmében, azért amikor egyszer-kétszer a semmiből feltűnt a plasztikus baba arc, megrezzentem.
Miután nyolcan voltunk összesen, így kicsit nehezen indult be a "ki hol legyen", végül abban maradtunk, hogy Endié a gyerekszoba, Peti lesz bohóc, Kornél emberállatkodik, Feri meg Laci kivégzősdiznek a színházban, mi meg Ákossal adjuk az orvos-ápolt műsort a nagyinál és a konyhában. No, azért a nap végére egészen belejöttünk...
Innentől mindenki szólítson csak Amandának :) A Mackó csoport óvónénije, aki csúnya, rossz dolgokat követett el, s akit bántalmaztak 5 éves korában. Pontosabban az apja. Igen beteg dolog, de a karakter megformálásához fontos valami olyan eszközhöz nyúlni, ami a közönséget a vizuális élményeken kívül megrémíti: ez pedig a verbális borzasztás. Főleg a nagyinál érzem szükségét, és jó is, hogy mindig van valami története az éppen skizofrént, vagy pszichés beteget játszó embernek, hiszen a kényszerzubbonyos alak önmagában nem feltétlenül rémisztő, de a vendég felkacag s egyben összerezzen 1-2 durva mondat hallatán.
Mint már mondtam, lassan indult be a dolog, de az utolsó néhány csoportnál egészen működőképes volt az alakítás. Ákossal és Petivel kitaláltuk, hogy - jesszusom ilyet egyáltalán leírni- megszülöm az apámat, aki démoni alakot öltve megtestesül és éhezik....természetesen a vendégekre. Ennél a momentumnál, mikor Peti konkrétan kimászott belőlem, a reakció nem volt több, mint a "Hohhhó, b*** meg" :)
Azért a nagyinál is rá lehetett hamar érezni a félelem nyitjára, a tv hirtelen kikapcsolása és az addigi fenyegető félhomály felváltása a teljes sötétséggel meghozta a gyümölcsét.
Akikre konkrétan emlékszem, az 4 fiú volt, akik úgy sikítottak mint 20 lány, nagyon édesek voltak, rettegtek, leverte őket a víz, sorolhatnám....Amanda innen is üdvözletét küldi :) A másik egy 6 fős csoport volt, egy lánnyal. A fiúk mindaddig legények voltak, amíg ki nem húztam a tévét és el nem kezdtem bolyongani körülöttük, hozzá-hozzá érve a kezükhöz. Rendre azt mondogatták, hogy "menj innen, mert tényleg félek tőled". Attól fantasztikus ez a munka, mert az életben kevésszer látod a körülötted lévő emberek félelmét, fizikális értelemben. Itt valóban meghasadsz attól, hogy kirázza őket a hideg, Tőled.
Már az asztallal védekeztek, akár a torreádorok a bikaviadalokon a székkel és a vörös kendővel, csak az egyik fiú nem kendőt tartott a kezében, hanem az öklét maga előtt, ütésre készen. Akkor egy pillanatra én is inkább hátráltam, nem akartam bonyodalmat.
Nos, így telt el szempillantás alatt a munkaidő, majd egy narancsos Soproni és a fiúk koszorújában zárult a nap...
...még ilyeneket!
2012. március 23., péntek
2012. március 14., szerda
Március 13: Újabb boszorkányégetés
Egy hét kihagyás -betegszabadság- után visszatértem a rém romba. Szerencsés vagyok, mert mindig olyan napon dolgozom, amikor történik valami izgalmas, érdekes, ami gazdagíthatja a blogbejegyzéseket.
A mai napon egy forgatással kezdtünk, az m1 tette tiszteletét nálunk. Egy magazinműsorhoz készítettek anyagot, ami 12-es karikás, így sok(k) kis részlet kimaradt. Miután egy fiúcskának egyedül kellett volna végigborzongani a túrát, ezért Juditék gyorsan mellécsaptak civilben, hogy menjek vele végig a műsor kedvéért. Vicces volt, hiszen a kamera világított, így a sötét nem frusztrálhatott, nem mellesleg az egész kockáról-kockára megrendezett "na most gyertek és lássam a rettegést" típusú volt. Ennek ellenére szerintem jól sikerült, kíváncsi leszek a végeredményre.
A túra után riportot is készítettek, de mivel a médiatörvény kötelez, akármi akárkikkel nem mehet le egy közszolgálati csatornán 12-es karikával. Ezért például a véres szakállú Kornél, vagy a sebzett arcú Laci nem állhatott kamera elé. Így jött az ötlet, hogy barna csuhát felölteni, egy kis laza smink fel - karikás szem, vérvörös rúzsos száj- haj copfba összefog, és már nem is vagyok felismerhető. Kíváncsi leszek a kontrasztra a tűsarkú csizmában tipegő rettegő vendég és a nyilatkozó csuhás boszorkány között.
Szóval így esett, hogy "benne leszek a tévében". Igyekeztem értelmesen, összeszedetten, választékosan beszélni. De a lámpaláz miatt kapásból "Hát"- tal kezdtem a mondatot :)
14:30 után szépen jöttek a csoportok, voltak nagyon klasszak, csupa lány társaság, akik olyan frekvencián sikítottak, hogy belefájdult a fülünk. Egyébként maradtunk a boszorkány-sztorinál Ferivel, az már úgyis régen volt. Bár egy söröm bánja, mert Laci lett volna a kivégezendő alany, de a kedves egy sörért lepasszolta a melót :) Kicsit mókáztunk a labirintusban, aztán jöhetett a jól bevált produkció a színpadon.
Már a nap végére variáltunk egy cseppet Ferivel, mert az eredeti taktika nem mindenkinél volt nyerő, sőt a sötétben meg is ütöttem az egyik vendéget (bár azt nem értem, hogy egy horror színházban, ahol sötét van és a vendég testi épsége óhatatlanul veszélyeztetve van, felnőtt emberek miért nem tudják betartani a szabályokat).
Délután jött 2 fiatal leányzó. Az egyikük a második helyszínen feladta, így a másik nem tudott volna végigmenni, pedig szerette volna végigtolni a túrát. Itt jöttem ismét képbe, hogy menjek végig vele. Ó jaj!
Hiába vagyok már egy hónapja a sötétség palotájában, eddig minden próbálkozásom meddőnek bizonyult, ami a túra teljesítését illeti. Nem maradt más, nekiveselkedtünk a leányzóval. Nem mondom, voltak részek, ahol tényleg megijedtem és sikkantottam egyet, pedig annyira tudtam, hogy ki honnan jön és mit fog csinálni, mégis a zabszem becsúszott :)
De legalább hivatalosan is kijelenthető, hogy sikerült! Túléltük!
Egy szó mint száz, egy újabb remek napon vagyok túl. Szeretek itt...nagyon megkedveltem az egész őrült társaságot, egytől egyig. Két csoport közt jókat idétlenkedtünk Nórival és a fényképezővel, de Laci is kattintott párat, amik bár annyira nem félelmetesek, de legalább megmutatja, hogy ilyen ez a munka. Véres!
A mai napon egy forgatással kezdtünk, az m1 tette tiszteletét nálunk. Egy magazinműsorhoz készítettek anyagot, ami 12-es karikás, így sok(k) kis részlet kimaradt. Miután egy fiúcskának egyedül kellett volna végigborzongani a túrát, ezért Juditék gyorsan mellécsaptak civilben, hogy menjek vele végig a műsor kedvéért. Vicces volt, hiszen a kamera világított, így a sötét nem frusztrálhatott, nem mellesleg az egész kockáról-kockára megrendezett "na most gyertek és lássam a rettegést" típusú volt. Ennek ellenére szerintem jól sikerült, kíváncsi leszek a végeredményre.
A túra után riportot is készítettek, de mivel a médiatörvény kötelez, akármi akárkikkel nem mehet le egy közszolgálati csatornán 12-es karikával. Ezért például a véres szakállú Kornél, vagy a sebzett arcú Laci nem állhatott kamera elé. Így jött az ötlet, hogy barna csuhát felölteni, egy kis laza smink fel - karikás szem, vérvörös rúzsos száj- haj copfba összefog, és már nem is vagyok felismerhető. Kíváncsi leszek a kontrasztra a tűsarkú csizmában tipegő rettegő vendég és a nyilatkozó csuhás boszorkány között.
Szóval így esett, hogy "benne leszek a tévében". Igyekeztem értelmesen, összeszedetten, választékosan beszélni. De a lámpaláz miatt kapásból "Hát"- tal kezdtem a mondatot :)
14:30 után szépen jöttek a csoportok, voltak nagyon klasszak, csupa lány társaság, akik olyan frekvencián sikítottak, hogy belefájdult a fülünk. Egyébként maradtunk a boszorkány-sztorinál Ferivel, az már úgyis régen volt. Bár egy söröm bánja, mert Laci lett volna a kivégezendő alany, de a kedves egy sörért lepasszolta a melót :) Kicsit mókáztunk a labirintusban, aztán jöhetett a jól bevált produkció a színpadon.
Már a nap végére variáltunk egy cseppet Ferivel, mert az eredeti taktika nem mindenkinél volt nyerő, sőt a sötétben meg is ütöttem az egyik vendéget (bár azt nem értem, hogy egy horror színházban, ahol sötét van és a vendég testi épsége óhatatlanul veszélyeztetve van, felnőtt emberek miért nem tudják betartani a szabályokat).
Délután jött 2 fiatal leányzó. Az egyikük a második helyszínen feladta, így a másik nem tudott volna végigmenni, pedig szerette volna végigtolni a túrát. Itt jöttem ismét képbe, hogy menjek végig vele. Ó jaj!
Hiába vagyok már egy hónapja a sötétség palotájában, eddig minden próbálkozásom meddőnek bizonyult, ami a túra teljesítését illeti. Nem maradt más, nekiveselkedtünk a leányzóval. Nem mondom, voltak részek, ahol tényleg megijedtem és sikkantottam egyet, pedig annyira tudtam, hogy ki honnan jön és mit fog csinálni, mégis a zabszem becsúszott :)
De legalább hivatalosan is kijelenthető, hogy sikerült! Túléltük!
Egy szó mint száz, egy újabb remek napon vagyok túl. Szeretek itt...nagyon megkedveltem az egész őrült társaságot, egytől egyig. Két csoport közt jókat idétlenkedtünk Nórival és a fényképezővel, de Laci is kattintott párat, amik bár annyira nem félelmetesek, de legalább megmutatja, hogy ilyen ez a munka. Véres!
2012. március 1., csütörtök
Március 1: Katalin
A múltkori langymeleg lelkiállapotú napot egy igazán üde, tavaszi, selymes illatú borzongatás követte.
Egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, a csapat is remek volt. Gazdagodtunk egy újabb Danival, aki bohócként prezentálta magát a nap folyamán, főként.
A maga nemében nem beszélhetünk egy mozgalmas napról, de a bensőm tombolt, teljes valómmal át tudtam adni magam. A sötét már nem frusztrál annyira, a terepet napról-napra jobban ismerem.
A gyerekszoba kivételével már minden helyszínen kísértettem, most az egyik vágyott teremmel is közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Krisztián sajnos lebetegedett, így az őrült, skizofrén Zsomborkát Aspirin-kúrára kellett fogni. Miután hazament, a következőképpen maradtunk: Isu, Kornél, új Dani, Gabó, Nóri és én. A szokásos szerepek maradtak, de elő lehetett hívni Katalint, aki gyermekeket ölt és rontott meg, így kezelésre szorul.
Őrület, de őrültet játszani jó. Bugyraid rejtekéből olyan dolgokat tudsz előhívni, amik a vendéggel teljes mértékben el tudják hitetni az instabil elmeállapotot. Mint már régebben írtam. Juditék sok mindent a Szikla kórházból szereztek be, gondolom a kényszerzubbony, mely a bőrömre égett szinte, onnan származik. A nagy smink el is maradt, a tupír a hajamban sem bírta a megpróbáltatásokat, így kvázi natúr ijesztettem.....
....de bevált. Egy-két csoportot leszámítva mindenkinél működött. Ebben a színházban a sikolyok felérnek egy teltházas előadás tapsviharával. A rémület, ami megül némelyek szembogarában olyan elementáris erővel képes vadállattá varázsolni az embert, amit sokan nem is gondolnak.
A halálra rémült vendégből nyerjük az energiát: az a tény, hogy a zavart nevetgélésen, a bugyuta mormoláson és a hangerőm váltogatásán kívül semmi hátborzongatót nem csináltam, a leginkább felvillanyozó.
Veszélyes biznisz játszani az önmeghasadást, hiszen egy pillanatra képes vagy elhinni, hogy valóban 24 részre bomlott az elméd.
Mindamellett, hogy egy szakmai gyakorlatot teljesítek, az életből is vizsgázom. Megismerni és megszeretni rövid időn belül embereket, beilleszkedni, szerves részét alkotni egy csapatnak. Nehéz feladat, de úgy érzem, eddig működik. És ha az érzékeim nem csalnak, ez oda-vissza történik :)
...a füstgép édeskés illata megbabonázott....
Egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, a csapat is remek volt. Gazdagodtunk egy újabb Danival, aki bohócként prezentálta magát a nap folyamán, főként.
A maga nemében nem beszélhetünk egy mozgalmas napról, de a bensőm tombolt, teljes valómmal át tudtam adni magam. A sötét már nem frusztrál annyira, a terepet napról-napra jobban ismerem.
A gyerekszoba kivételével már minden helyszínen kísértettem, most az egyik vágyott teremmel is közelebbi kapcsolatba kerülhettem. Krisztián sajnos lebetegedett, így az őrült, skizofrén Zsomborkát Aspirin-kúrára kellett fogni. Miután hazament, a következőképpen maradtunk: Isu, Kornél, új Dani, Gabó, Nóri és én. A szokásos szerepek maradtak, de elő lehetett hívni Katalint, aki gyermekeket ölt és rontott meg, így kezelésre szorul.
Őrület, de őrültet játszani jó. Bugyraid rejtekéből olyan dolgokat tudsz előhívni, amik a vendéggel teljes mértékben el tudják hitetni az instabil elmeállapotot. Mint már régebben írtam. Juditék sok mindent a Szikla kórházból szereztek be, gondolom a kényszerzubbony, mely a bőrömre égett szinte, onnan származik. A nagy smink el is maradt, a tupír a hajamban sem bírta a megpróbáltatásokat, így kvázi natúr ijesztettem.....
....de bevált. Egy-két csoportot leszámítva mindenkinél működött. Ebben a színházban a sikolyok felérnek egy teltházas előadás tapsviharával. A rémület, ami megül némelyek szembogarában olyan elementáris erővel képes vadállattá varázsolni az embert, amit sokan nem is gondolnak.
A halálra rémült vendégből nyerjük az energiát: az a tény, hogy a zavart nevetgélésen, a bugyuta mormoláson és a hangerőm váltogatásán kívül semmi hátborzongatót nem csináltam, a leginkább felvillanyozó.
Veszélyes biznisz játszani az önmeghasadást, hiszen egy pillanatra képes vagy elhinni, hogy valóban 24 részre bomlott az elméd.
Mindamellett, hogy egy szakmai gyakorlatot teljesítek, az életből is vizsgázom. Megismerni és megszeretni rövid időn belül embereket, beilleszkedni, szerves részét alkotni egy csapatnak. Nehéz feladat, de úgy érzem, eddig működik. És ha az érzékeim nem csalnak, ez oda-vissza történik :)
...a füstgép édeskés illata megbabonázott....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)