Hivatalosan is itt a búcsú ideje....
Könny és mosoly nincs....
Az utolsó nap nem volt eseménydús, bár így a végére csak sikerült őrült orvos alakítanom. A színház teljesen a feje tetején áll, a változások szele minket is elért. Munkatársak mentek és jöttek. Kaptunk egy Zsoltit, aki kicsit szerencsétlen, kicsit fiatal, amolyan "savanyú, de a miénk" alapon, mint a citrom...
Vele voltam egy jelenetben, amibe nagyon nehezen szoktam bele. Bár nem volt sok csoport, sőt. Igazából kellett így az utolsó napomra valami nagyon más. Így hívtuk életre Simonkát, én pedig egybegyúrtam Nóri, Peti és Dani2 orvosának monológjait több-kevesebb sikerrel. A labirintusban jobban féltek tőlem mint a piros villogó kereszttüzében a konyha-jelenetnél.
A nap eltelt. Zsolti betörte a fejét este, én elláttam. Mondtam, ez a munka véres...nagyon...bár magának kereste a bajt.
És hogy mi lesz ezután? A vicc szerint a pulyka is erre kíváncsi, hogy van-e élet a karácsony után.
Az itt töltött 3 hónapom a saját karácsonyom. Ajándék kapcsolatokkal, meglepetés vendégekkel, csillagszóró fényű alakításokkal, halászlé ízű pörgős ebédekkel 2 jelenet között.
Közhely: megfogalmazhatatlan az, amit ennek a helynek az atmoszférája hozzá tett az életemhez. Csodálatos. Hátborzongató.
A főállás felajánlva, júniustól elfogadva.
Az utolsó bejegyzés, az utolsó csontig hatoló gondolat, mint gyakornok.
Csókolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése