Újabb nap virradt a Nightmare pincéjében. Az elmúlt két alkalom (a múlt hét csütörtökről nem szóltam bővebben, hisz a forgatókönyv ugyan az volt) után egy tömény napon vagyok túl. Az este végére már muszáj volt kiállnom, mert hirtelen azt éreztem hogy meghasadok. Nem mondanám pániknak, sem sokknak, inkább amolyan hirtelen kimerültség, ami a sötéttel együtt megbetegít.
Hullámzott a hangulatom: egyszerre voltam plafonon és padlón. A következő gaztevőkkel együttműködve: Nóri, Gabó, Peti, Krisztián, Isu, Kornél. Miután Kornél a színházterem ura, így a boszorkányos mese elmaradt, ki kellett találni valami mást. Mit ne mondjak, nem ment gördülékenyen. Nekem se, de a többiek sem sziporkáztak. Peti szülni akart, vagy inkább nőgyógyászosat játszani, ezt már csütörtökön megbeszéltük, de megvétóztam végül. Gyorsan felraktam egy laza sminket - jaj, azt még gyakorolni kell, mert nagyon nem jó. De miután a hétköznapokban sem festettem magam soha, illetve csak most tanultam meg egyféle nappali sminket felvinni, ezért nehéz. Gőzöm sincs, hogyan lehet karikás, sötét szemem :) - és jött is egy csoport.
Az indulás elég lagymatag volt, főleg, hogy csak a végén tűntem fel. A múlt hét csütörtök úgy alakult, hogy a záró jelenetnél Isu megkorbácsolása után - igen, valóban korbácsolom. Ő kérte, én pedig a siker érdekében bármit....- én celebrálom le az egész túrát és engedem szabadjára a vendégeket. Ez meg is történt, utána volt egy hosszabb holtidőnk. Abban maradtunk, hogy Nóri szül, én asszisztálok Petinek, de be kell valljam, nem voltam a topon. Nóri rakott fel egy komolyabb sminket, több vért és több feketét.
Kulisszák mögül ijesztettem, felbukkantam véresen Peti mellett. Majd próbáltunk azzal variálni, hogy Nóri engem szül meg, de ez végül banálisra sikeredett.
Késő délután jött egy német pár, úgyhogy valakinek angolul kellett elindítani őket és ismertetni a szabályokat. Vállalkoztam, gondoltam azt a pár mondatot nem lesz nehéz elmondani. Persze eluralkodott rajtam a nyomás és olyan darabosan beszéltem, hogy szégyellem magam. A végső jelenetnél is befürödtem, pazar volt, mondanom sem kell...
De még közel sem volt vége a napnak...kezdett besűrűsödni a vendégsereg, így folyamatosan pörögtünk.
Játszottam a labirintusban, majd át asszisztálni Petinek. Estefelé Nóri rosszul lett ezért 2 körből kimaradt, úgyhogy beálltam szülni, de az megviselt. Komolyan. Borzasztóan éreztem magam utána. Ráadásul a közönség is takaréklángon égett. Majd Krisztiánnal cseréltem és bohóccá változtam, de ott összeomlottam. Sötét volt, nem láttam ki a maszkon, nem kaptam levegőt, plusz nem tudtam hozni a karaktert.
Nem szóltam senkinek, de a sírás kerülgetett, így inkább kiálltam. Nóri addigra jobban lett és beöltözött ő bohócnak, én kihagytam egy turnust.
Utána még volt néhány csoport, addigra összeszedtem magam és visszamentem a labirintusba rémiszteni, plusz Petiéknél bebújtam a hűtőbe az utolsó három csoportnál, és még onnan is elő-előbukkantam.
Így telt el a nap. Egy parányit megviselt. Az ide-oda kapkodás, meg a szerepcserék. Persze, szokni kell. De az első két alkalom azért is mehetett gördülékenyebben, mert 2 szerepben voltam, át is értem egyik helyszínről a másikra, plusz magaménak éreztem.
Most olyan érzésekkel feküdtem le, hogy ez nem volt az igazi, és egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy nem fog működni a dolog...
...de nem akarom rögtön az elején sutba dobni a vágyaimat, hogy komolyabban kipróbáljam magam ebben.
Hogy is mondják? Jövő zenéje....vagy inkább jövő sikoly-szimfóniája.
2012. február 29., szerda
2012. február 22., szerda
Február 21: A debütálás
Szóljanak a harangok, ugyanis február 21-én először léptem színpadra, és saját magamon is meglepődve, nem csak hogy élveztem, de olyan energiákat szabadított fel bennem, amit sosem gondoltam volna.
Végre úgy alakult, hogy most már mindenkit megismertem, nem csak azt a csoportot, akiket még hetekkel ezelőtt kiveséztem. Róluk is írok néhány gondolatot: Ákos, akiről kiderült, hogy szintén zenész, ami a színháztudományt illeti. Ő általában az orvos az ún. 2-es csoportnál (Itt jegyezném meg, hogy az adott napon a szereplőgárda összetétele egyáltalán nem kőbe vésett), és ő kezdi el a borzongatást a legelső helyszínen.
Feri és Fecó, nekem csak Feri 1,2 :) Az aktuális karakterem szerint Ferivel voltam egy jelenetben - de erről majd később- ő a porondmester és a kaszás, vagy inkább révész, aki átsegíti az öngyilkosokat a túlvilágra. Abszolút szimpatikus, nagyon kooperatívan tudtunk működni, egész nap ötleteltünk. Fecó, jaj Fecó. Hihetetlen egy figura, mint megtudtam, kétgyermekes családapa, akinek biztos nem mosták ki kiskorában a száját szappannal, mert felhevült állapotában szép és ízes magyar nyelvünk minden cifra káromkodását megcsillogtatja. Feri a temetőnél, meg úgy általában az egész 500 m2-en ijesztget, főként maszkban. Laci, az akasztott ember, és a legújabb sztori szerint Ambruska, akit Vendellel együtt gondoznak, skizofrén.
Peti és Krisztián már ismerősek, de a tegnapi napon így voltunk 7-en, mint a gonoszok :)
Utólagosan megjegyezném, hogy Krisztián nem a vállamig ér, sőt, a tegnapi méretkezésen kiderült, hogy 2 db cm-rel magasabb, így ezúton kérek elnézést minden bohócrajongótól. Valószínűleg az aránytalanul nagy bohócfej miatt optikai csalódás lett!
Nos, akkor jöjjön az igazi élménybeszámoló, ami hivatalosan 12-22-ig tartó katarzis volt, de egyrészt késtem 15 percet az egyetem miatt, másrészt csak 20-ig volt bent az utolsó csoport. És hogy mennyire repült az idő...
....feltételezem a lopott sikolyok és az adrenalin miatt totál elveszítettem az időérzékem. Leküzdve minden félelmemet és bízva a fiúk segítségében, két nagy levegő után belekezdtünk. Először is tisztáztuk, hogy hova kerüljek, melyik terembe, végül abba maradtunk, hogy akkor az emberállatot felváltva végre kihasználjuk a hányatott sorsú színháztermet a szűz villamosszékkel egyetemben.
Így jött az ötlet - a jelmezből adódóan is persze- hogy akkor boszorkány leszek, akit az 1200-as évektől kezdve semmilyen tűz nem tudott elpusztítani, ezért a villamosszék általi kivégzést kísérlik meg rajta. Ferivel dolgoztam együtt, mint már említettem. Tényleg fantasztikusan megvolt az összhang, kitaláltuk a körítést, a többi meg ugyebár improvizatív, így rám volt bízva, hogy mit csinálok. Természetesen 1-2 taktikai lépést tisztáztunk, ami valóban halálra rémíti a vendéget, de ezeket nem osztom meg :)
Az első csoport 14:30-kor érkezett. Rettenetesen izgultam, a sminkem már vastagon rászáradt az arcomra, a vér megszínezte az ajkaimat. Meglepően tapasztaltam, hogy nem féltem a sötétben. Kaptam egy kis elemlámpát, ami nagy segítség, ugyanis nagyon könnyen el tudsz botlani 1-1 csonkolt végtagban. A 3. csoportnál már olyan biztosan jártam a terepet, hogy tudtam mi merre, merre kell fordulnom, hogy ne tévedjek el.
Az egyes jelenetek között vannak holtidők, amikor például a vendég a labirintusban vergődik, ilyenkor lehet lazítani. Örömmel vettem észre, hogy próbálnak ismerkedni velem a srácok, hogy nincs az az idegenkedés és távolságtartás, érdeklődőek voltak, beszélgettünk.
A legnagyobb örömöm az első nekem szóló Facebook kommentár volt, amiben egy fiatalember kijelenti, hogy egyszer még kiment a villamosszékből. :) Emellett persze érzékeltem a stroboszkóp hasította reszketéseket, és láttam az arcokat, magamba szívtam a sikolyokat. Ezek a visszaigazolások, hogy jó volt amit elsőre nyújtottam a színpadon. A közönség mellett a fiúktól is kaptam a "bókokat", és várják a további őrületeket, ahogyan jómagam is.
20:00-ra kimerültem, pedig ez egy könnyed nap volt. A hangszalagjaimra még gyúrni kell, és oda kell figyelnem a mozdulatokra, ugyanis a bal karom 2-3 zúzódással és véraláfutással gazdagodott, a hangomat meg még Charlie bácsi is megirigyelné...
...Summa summarum egy kerek, remek nap volt, és nagyon jól éreztem magam.
Csütörtökön to be continued! És még ma reggel is szedtem ki alvadt vért a hajamból :)
Végre úgy alakult, hogy most már mindenkit megismertem, nem csak azt a csoportot, akiket még hetekkel ezelőtt kiveséztem. Róluk is írok néhány gondolatot: Ákos, akiről kiderült, hogy szintén zenész, ami a színháztudományt illeti. Ő általában az orvos az ún. 2-es csoportnál (Itt jegyezném meg, hogy az adott napon a szereplőgárda összetétele egyáltalán nem kőbe vésett), és ő kezdi el a borzongatást a legelső helyszínen.
Feri és Fecó, nekem csak Feri 1,2 :) Az aktuális karakterem szerint Ferivel voltam egy jelenetben - de erről majd később- ő a porondmester és a kaszás, vagy inkább révész, aki átsegíti az öngyilkosokat a túlvilágra. Abszolút szimpatikus, nagyon kooperatívan tudtunk működni, egész nap ötleteltünk. Fecó, jaj Fecó. Hihetetlen egy figura, mint megtudtam, kétgyermekes családapa, akinek biztos nem mosták ki kiskorában a száját szappannal, mert felhevült állapotában szép és ízes magyar nyelvünk minden cifra káromkodását megcsillogtatja. Feri a temetőnél, meg úgy általában az egész 500 m2-en ijesztget, főként maszkban. Laci, az akasztott ember, és a legújabb sztori szerint Ambruska, akit Vendellel együtt gondoznak, skizofrén.
Peti és Krisztián már ismerősek, de a tegnapi napon így voltunk 7-en, mint a gonoszok :)
Utólagosan megjegyezném, hogy Krisztián nem a vállamig ér, sőt, a tegnapi méretkezésen kiderült, hogy 2 db cm-rel magasabb, így ezúton kérek elnézést minden bohócrajongótól. Valószínűleg az aránytalanul nagy bohócfej miatt optikai csalódás lett!
Nos, akkor jöjjön az igazi élménybeszámoló, ami hivatalosan 12-22-ig tartó katarzis volt, de egyrészt késtem 15 percet az egyetem miatt, másrészt csak 20-ig volt bent az utolsó csoport. És hogy mennyire repült az idő...
....feltételezem a lopott sikolyok és az adrenalin miatt totál elveszítettem az időérzékem. Leküzdve minden félelmemet és bízva a fiúk segítségében, két nagy levegő után belekezdtünk. Először is tisztáztuk, hogy hova kerüljek, melyik terembe, végül abba maradtunk, hogy akkor az emberállatot felváltva végre kihasználjuk a hányatott sorsú színháztermet a szűz villamosszékkel egyetemben.
Így jött az ötlet - a jelmezből adódóan is persze- hogy akkor boszorkány leszek, akit az 1200-as évektől kezdve semmilyen tűz nem tudott elpusztítani, ezért a villamosszék általi kivégzést kísérlik meg rajta. Ferivel dolgoztam együtt, mint már említettem. Tényleg fantasztikusan megvolt az összhang, kitaláltuk a körítést, a többi meg ugyebár improvizatív, így rám volt bízva, hogy mit csinálok. Természetesen 1-2 taktikai lépést tisztáztunk, ami valóban halálra rémíti a vendéget, de ezeket nem osztom meg :)
Az első csoport 14:30-kor érkezett. Rettenetesen izgultam, a sminkem már vastagon rászáradt az arcomra, a vér megszínezte az ajkaimat. Meglepően tapasztaltam, hogy nem féltem a sötétben. Kaptam egy kis elemlámpát, ami nagy segítség, ugyanis nagyon könnyen el tudsz botlani 1-1 csonkolt végtagban. A 3. csoportnál már olyan biztosan jártam a terepet, hogy tudtam mi merre, merre kell fordulnom, hogy ne tévedjek el.
Az egyes jelenetek között vannak holtidők, amikor például a vendég a labirintusban vergődik, ilyenkor lehet lazítani. Örömmel vettem észre, hogy próbálnak ismerkedni velem a srácok, hogy nincs az az idegenkedés és távolságtartás, érdeklődőek voltak, beszélgettünk.
A legnagyobb örömöm az első nekem szóló Facebook kommentár volt, amiben egy fiatalember kijelenti, hogy egyszer még kiment a villamosszékből. :) Emellett persze érzékeltem a stroboszkóp hasította reszketéseket, és láttam az arcokat, magamba szívtam a sikolyokat. Ezek a visszaigazolások, hogy jó volt amit elsőre nyújtottam a színpadon. A közönség mellett a fiúktól is kaptam a "bókokat", és várják a további őrületeket, ahogyan jómagam is.
20:00-ra kimerültem, pedig ez egy könnyed nap volt. A hangszalagjaimra még gyúrni kell, és oda kell figyelnem a mozdulatokra, ugyanis a bal karom 2-3 zúzódással és véraláfutással gazdagodott, a hangomat meg még Charlie bácsi is megirigyelné...
...Summa summarum egy kerek, remek nap volt, és nagyon jól éreztem magam.
Csütörtökön to be continued! És még ma reggel is szedtem ki alvadt vért a hajamból :)
2012. február 10., péntek
Február 9: Mentőakció
Nos, úgy alakult, hogy csütörtök 19:00-ra kaptunk időpontot. Az eredeti terv szerint öten mentünk volna végig, de mindenki sorra visszamondta, így kisebb-nagyobb variálások után 3 a magyar igazság alapon akartunk nekivágni a játéknak.
Én már nagyon vártam, a többiek viszont totál lestrapálva értek oda az Arany János utcai metrómegállóba. Fáradtan, nyűgösen, stresszesen...
Nagyon fontos a vendégek lelkiállapota. Cintia kapásból kért egy pohár vizet, és sürgősen meglátogatta a mosdót, ahol már sokkot kapott, hiszen a WC előtt van egy zuhanyzó kialakítva, ami csupa vér, egy hulla fekszik a sarokban és a mozgásérzékelős lámpa akkor aktiválódik, ha elérsz a mosdó sötét folyosójára.
Végül akkor elkészültünk, kezdődhetett a borzongás. Én mindenre számítottam csak arra nem, ami történt...
...a kulcs megtalálása már nehézséget okozott. Csak úgy lehet elkezdeni a játékot, ha megtalálod a pincekulcsot, ami egy ajtóra rögzített, 3 fakkos dobozban van elrejtve. Mindegyik kis fakkban van valami oda nem illő. Műkéz, gumifül, gumiszem, műpók stb., és valahol ott a kulcs is. Már percek óta turkáltunk a különböző kedvességekben, volt, hogy valamelyikük megfogta a kezünket :) A kulcs - mondanom sem kell- sehol sem volt.
Miután én már beharangoztam a fiúknak, hogy most MI megyünk, gondolom pluszban megtréfáltak, és elvették a kulcsot. Megunva a dolgot, kidobták az egyik kis lyukon, indulhattunk.
Beértünk egy első szobába. Most vegyesen voltak a statiszták, a másik hatos formációból is játszottak. Ákossal kezdődött a történet, hatalmas svunggal jött be, kiabált. Közben Feri az egyik sötét függöny mögül morgott, Nóri meg a másik mögül. Furcsa, rémisztő hangokat adtak ki, nem lehetett tudni honnan rontanak elő. Majd Ákos megkérdezte, hogy akkor biztosak vagyunk-e benne, hogy vállaljuk a túrát. Amikor kimondta a szívroham és epilepszia szavakat, Alex és Cinti arca elfehéredett, és a tekintetük olyan üveges lett, amilyennek még nem láttam. Halálfélelmük lett 3 perc leforgása alatt.
Tény, hogy nagyon sötét volt bent, és a csapat odatette magát rendesen: ordítottak, síri kacaj hagyta el másodpercenként a torkukat, dübörögtek, csapkodtak.
"Ezt most nem, menjünk ki innen, légy szíves" - hangzott el. Alex feladta. Azt mondta, ő most ezt nem vállalja, látszott, hogy kiszáradt a szája és a vérnyomása teljesen padlón volt. Cintin azt a megkönnyebbülést láttam, amit még soha.
Így kimenekítettek minket, nem vállaltuk a túrát.
A borzongás elmaradt. Persze utána kijöttek a többiek az előtérbe és mondták, hogy irgum-burgum, miért nem megyünk végig, de még akkor is tartottak tőlük.
Nyilván nekem 2-3 alkalom után már ismerősek voltak, engem nem ijesztettek meg, maximum a sötét frusztrált.
Mindentől függetlenül következő héten kezdek. Csütörtök - és péntekenként fogok játszani. Legalábbis így tervezem :) Nagyon kíváncsi vagyok a saját korlátaimra, hogy mennyire tudok majd azonosulni a hellyel és a karakterrel.
Én már nagyon vártam, a többiek viszont totál lestrapálva értek oda az Arany János utcai metrómegállóba. Fáradtan, nyűgösen, stresszesen...
Nagyon fontos a vendégek lelkiállapota. Cintia kapásból kért egy pohár vizet, és sürgősen meglátogatta a mosdót, ahol már sokkot kapott, hiszen a WC előtt van egy zuhanyzó kialakítva, ami csupa vér, egy hulla fekszik a sarokban és a mozgásérzékelős lámpa akkor aktiválódik, ha elérsz a mosdó sötét folyosójára.
Végül akkor elkészültünk, kezdődhetett a borzongás. Én mindenre számítottam csak arra nem, ami történt...
...a kulcs megtalálása már nehézséget okozott. Csak úgy lehet elkezdeni a játékot, ha megtalálod a pincekulcsot, ami egy ajtóra rögzített, 3 fakkos dobozban van elrejtve. Mindegyik kis fakkban van valami oda nem illő. Műkéz, gumifül, gumiszem, műpók stb., és valahol ott a kulcs is. Már percek óta turkáltunk a különböző kedvességekben, volt, hogy valamelyikük megfogta a kezünket :) A kulcs - mondanom sem kell- sehol sem volt.
Miután én már beharangoztam a fiúknak, hogy most MI megyünk, gondolom pluszban megtréfáltak, és elvették a kulcsot. Megunva a dolgot, kidobták az egyik kis lyukon, indulhattunk.
Beértünk egy első szobába. Most vegyesen voltak a statiszták, a másik hatos formációból is játszottak. Ákossal kezdődött a történet, hatalmas svunggal jött be, kiabált. Közben Feri az egyik sötét függöny mögül morgott, Nóri meg a másik mögül. Furcsa, rémisztő hangokat adtak ki, nem lehetett tudni honnan rontanak elő. Majd Ákos megkérdezte, hogy akkor biztosak vagyunk-e benne, hogy vállaljuk a túrát. Amikor kimondta a szívroham és epilepszia szavakat, Alex és Cinti arca elfehéredett, és a tekintetük olyan üveges lett, amilyennek még nem láttam. Halálfélelmük lett 3 perc leforgása alatt.
Tény, hogy nagyon sötét volt bent, és a csapat odatette magát rendesen: ordítottak, síri kacaj hagyta el másodpercenként a torkukat, dübörögtek, csapkodtak.
"Ezt most nem, menjünk ki innen, légy szíves" - hangzott el. Alex feladta. Azt mondta, ő most ezt nem vállalja, látszott, hogy kiszáradt a szája és a vérnyomása teljesen padlón volt. Cintin azt a megkönnyebbülést láttam, amit még soha.
Így kimenekítettek minket, nem vállaltuk a túrát.
A borzongás elmaradt. Persze utána kijöttek a többiek az előtérbe és mondták, hogy irgum-burgum, miért nem megyünk végig, de még akkor is tartottak tőlük.
Nyilván nekem 2-3 alkalom után már ismerősek voltak, engem nem ijesztettek meg, maximum a sötét frusztrált.
Mindentől függetlenül következő héten kezdek. Csütörtök - és péntekenként fogok játszani. Legalábbis így tervezem :) Nagyon kíváncsi vagyok a saját korlátaimra, hogy mennyire tudok majd azonosulni a hellyel és a karakterrel.
2012. február 7., kedd
Február 7: Rémálmok után
Tegnap volt az első napom. A sors fintora, hogy előző munkatársaimmal futottam össze az előtérben, mert forgattak....pont Ők hiányoztak a napomhoz mellesleg. :)
10:15-kor toppantam be, és miután megvolt az aznapi első "fellépés" egy rövid interjú után odasomfordáltam a többiekhez, hiszen muszáj volt bemutatkoznom és megismerkednem velük. Jaj, mennyire féltem. Összeszokott csapat, erre meg jön egy újonc, akit kivetnek majd a körből....gondoltam én balga. Miután megpróbáltam elraktározni a hatos formáció tagjainak neveit, meglepően tapasztaltam, hogy hihetetlenül kedvesek és jó fejek. Persze ilyenkor áldom a belém plántált személyiségjegyeket, hogy könnyen megtalálom a közös hangot embertársaimmal.
Szóval ők: Nóri, a zombilány, zombikonyhafőnöklány, Vendel dadája és még tengernyi karakter megformálója. Aprócska leányzó, szörnyen sok hanggal és erővel. Amolyan kicsi a bors, de erős fajta :)
Krisztián, a mindig bohóc. Tőle félek, pedig csak a vállamig ér. Persze elképzelhető, hogy pont ezért, valahogy kitör a frász a kicsi bohócoktól...1-0 oda. Isu, a porondmester, aki nagyon szimpatikus, vele -ahogy Nórival is- sokat beszélgettem. Jogot hallgatott a szörny Rt. előtt, most asztrológiát. Nagyon sok mindent mesélt, mondott, oktatott, pedig ez csak az első napom volt. Plusz ő volt az, aki bevitt a kulisszák mögé, hogy végighallgassam a 15:00-ás előadást, de erről később. Kornél, az emberállat: Isu valami fura törzsi kamusztorit talált ki hozzá, roston sült női mellekről és ehhez hasonló nyalánkságokról. Kornélon nagyon meglepődtem. 15:00 előtt készülődött az öltözőben, majd mint aki magába szívja a füstgéppel szőtt rém erejét, kirontott az ajtón és üvöltött. Ott értettem meg hogy hol is vagyok, és hogy ezek a fiatalok mit is csinálnak 12:00-tól 22:00-ig per nap. Gabó, a katona, extornász, gumiember és a barkács-srác :) Vele túl sok kontaktom nem volt a nap folyamán, azon kívül, hogy segített felfúrni egy táblát az első jelenet szobájában.
Vendel, vagyis Peti. Vendel a karaktere. Skizofrén, akit az apja gyerekkorában megkínzott. Érdekes fiú, csupa titok a szeme. Ez tetszik. Nincs rajta maszk, még smink se. Fáslival van eltakarva az arca, de a szemei szikrát hánynak alatta.
És végül Dani, a hentes. Vele csak 2 szót váltottam, mert a forgatás után hazament.
Mondanom sem kell, rettegtem egész nap. Hiába a fények és a csend, a falak valahogy elraktározták a sikolyokat. Túl sok teendőm nem volt, leginkább szoktam az atmoszférát és próbáltam az érzékeimet kihegyezni a többiekre és a helyre magára.
Kellékeket pakolgattam - hiszen ahogy már írtam, folyamatosan ötletelnek, bővítene, fejlődnek - az első helyszínen. Juditék hoztak a Szikla Kórházból hordágyat meg fecskendőket, és képeslapokat, amin groteszk viaszfigurák vannak a kórház egykori fennállásából. Ezeket montázsszerűen felszögeltem a falra, még véres kéznyomokat akarok rá nyomni, az jól illik a szépiához, na meg az amúgy is véres falat kiegészíti.
Ezzel pont végeztem mire jöttek a vendégek. Itt történt az, hogy Isu behívott a kulisszák mögé....
...a vér is megfagyott bennem. A kezem jéghideg lett, a vérnyomásom felszökött, a szívem kalapált. Egy pánikfal mögött álltam, ami tulajdonképpen átjáró nekik az egyes termek között. Állok a sötétben, kis bohóc, nagy Kornél jönnek-mennek, olyan erővel és dinamikával, hogy beleremegett a fal, és a szőr a hátamon haptákba vágta magát :)
Közben Isu is mondta, hogy nyugodtan járkáljak egyik teremből a másikba, csak figyeljek, hogy merre jár a vendég. Ebből nem kértem. Halál félelmem volt a sötétben. Nem tudtam merre menjek, csak kapkodtam a lábam. Amikor elindultam belebotlottam az utolsó előtti jelenetbe, ahol stroboszkóp-villámcsapások közepette pislogtam és léptem, pislogtam és léptem, a sarkamban a tomboló erejű emberálláttal, Kornéllal.
Féltem, valóban.
Nem sokkal ezután véget ért a móka és hazaindultam. A szívem ritmusosan járt.
Végül abban maradtunk Judittal, hogy én is beállok a csapatba, és színháztudomány szakos hallgatóból vérszomjas fenevaddá avanzsálok...
...borzongok és borzasztok. De előbb végig kell vinnem a játékot és túl kell élnem a labirintust. Csütörtökön!
Az első éjszakámon alig aludtam. 03:00 előtt kipattant a szemem, előtte folyamatosan rémálmom volt. A helyről, csatornarendszerekről, a bohócról....és nem tudtam végigmenni a pályán.
Szerintem mindkét agyféltekém dervis táncot járt.
Nightmare in Budapest....köszönöm, megtörtént!
10:15-kor toppantam be, és miután megvolt az aznapi első "fellépés" egy rövid interjú után odasomfordáltam a többiekhez, hiszen muszáj volt bemutatkoznom és megismerkednem velük. Jaj, mennyire féltem. Összeszokott csapat, erre meg jön egy újonc, akit kivetnek majd a körből....gondoltam én balga. Miután megpróbáltam elraktározni a hatos formáció tagjainak neveit, meglepően tapasztaltam, hogy hihetetlenül kedvesek és jó fejek. Persze ilyenkor áldom a belém plántált személyiségjegyeket, hogy könnyen megtalálom a közös hangot embertársaimmal.
Szóval ők: Nóri, a zombilány, zombikonyhafőnöklány, Vendel dadája és még tengernyi karakter megformálója. Aprócska leányzó, szörnyen sok hanggal és erővel. Amolyan kicsi a bors, de erős fajta :)
Krisztián, a mindig bohóc. Tőle félek, pedig csak a vállamig ér. Persze elképzelhető, hogy pont ezért, valahogy kitör a frász a kicsi bohócoktól...1-0 oda. Isu, a porondmester, aki nagyon szimpatikus, vele -ahogy Nórival is- sokat beszélgettem. Jogot hallgatott a szörny Rt. előtt, most asztrológiát. Nagyon sok mindent mesélt, mondott, oktatott, pedig ez csak az első napom volt. Plusz ő volt az, aki bevitt a kulisszák mögé, hogy végighallgassam a 15:00-ás előadást, de erről később. Kornél, az emberállat: Isu valami fura törzsi kamusztorit talált ki hozzá, roston sült női mellekről és ehhez hasonló nyalánkságokról. Kornélon nagyon meglepődtem. 15:00 előtt készülődött az öltözőben, majd mint aki magába szívja a füstgéppel szőtt rém erejét, kirontott az ajtón és üvöltött. Ott értettem meg hogy hol is vagyok, és hogy ezek a fiatalok mit is csinálnak 12:00-tól 22:00-ig per nap. Gabó, a katona, extornász, gumiember és a barkács-srác :) Vele túl sok kontaktom nem volt a nap folyamán, azon kívül, hogy segített felfúrni egy táblát az első jelenet szobájában.
Vendel, vagyis Peti. Vendel a karaktere. Skizofrén, akit az apja gyerekkorában megkínzott. Érdekes fiú, csupa titok a szeme. Ez tetszik. Nincs rajta maszk, még smink se. Fáslival van eltakarva az arca, de a szemei szikrát hánynak alatta.
És végül Dani, a hentes. Vele csak 2 szót váltottam, mert a forgatás után hazament.
Mondanom sem kell, rettegtem egész nap. Hiába a fények és a csend, a falak valahogy elraktározták a sikolyokat. Túl sok teendőm nem volt, leginkább szoktam az atmoszférát és próbáltam az érzékeimet kihegyezni a többiekre és a helyre magára.
Kellékeket pakolgattam - hiszen ahogy már írtam, folyamatosan ötletelnek, bővítene, fejlődnek - az első helyszínen. Juditék hoztak a Szikla Kórházból hordágyat meg fecskendőket, és képeslapokat, amin groteszk viaszfigurák vannak a kórház egykori fennállásából. Ezeket montázsszerűen felszögeltem a falra, még véres kéznyomokat akarok rá nyomni, az jól illik a szépiához, na meg az amúgy is véres falat kiegészíti.
Ezzel pont végeztem mire jöttek a vendégek. Itt történt az, hogy Isu behívott a kulisszák mögé....
...a vér is megfagyott bennem. A kezem jéghideg lett, a vérnyomásom felszökött, a szívem kalapált. Egy pánikfal mögött álltam, ami tulajdonképpen átjáró nekik az egyes termek között. Állok a sötétben, kis bohóc, nagy Kornél jönnek-mennek, olyan erővel és dinamikával, hogy beleremegett a fal, és a szőr a hátamon haptákba vágta magát :)
Közben Isu is mondta, hogy nyugodtan járkáljak egyik teremből a másikba, csak figyeljek, hogy merre jár a vendég. Ebből nem kértem. Halál félelmem volt a sötétben. Nem tudtam merre menjek, csak kapkodtam a lábam. Amikor elindultam belebotlottam az utolsó előtti jelenetbe, ahol stroboszkóp-villámcsapások közepette pislogtam és léptem, pislogtam és léptem, a sarkamban a tomboló erejű emberálláttal, Kornéllal.
Féltem, valóban.
Nem sokkal ezután véget ért a móka és hazaindultam. A szívem ritmusosan járt.
Végül abban maradtunk Judittal, hogy én is beállok a csapatba, és színháztudomány szakos hallgatóból vérszomjas fenevaddá avanzsálok...
...borzongok és borzasztok. De előbb végig kell vinnem a játékot és túl kell élnem a labirintust. Csütörtökön!
Az első éjszakámon alig aludtam. 03:00 előtt kipattant a szemem, előtte folyamatosan rémálmom volt. A helyről, csatornarendszerekről, a bohócról....és nem tudtam végigmenni a pályán.
Szerintem mindkét agyféltekém dervis táncot járt.
Nightmare in Budapest....köszönöm, megtörtént!
2012. február 6., hétfő
Február 3: Az első
A naplóbejegyzéseim azzal a céllal készülnek, hogy nyomon követhessem a
Nightmare in Budapest nevet viselő interaktív horror színháznál töltött
gyakorlatomat.
Minden ottani napomról és tevékenységemről kívánok szólni, ezzel is elősegítve a majdani sikeres portfólió-prezentálást az államvizsgán :)
A rémbörtönben eltöltött időm egyelőre kérdőjeles, igyekszem minél tovább maradni.
Nosza hát, rettegjünk!
Ma, azaz február 3-án pénteken találkoztam először a főnökökkel, Jánossal és Judittal. Előzőleg már küldtem nekik e-mailt, majd felhívtam őket, így jöhetett létre a kontakt. Egyébként egy véletlen folytán találtam rá erre a helyre. Joci mondta, neki pedig Gyula, hogy ide el kéne menni egyszer. Borzongás 500 négyzetméteren, áhh mit nekünk Amerika, gyerünk.
Végül nem mentünk el, de ez az interaktív horror színház definíció nem hagyott nyugodni, kicsit utánanéztem a dolgoknak, kik ezek, mik ezek. Nem árasztottak el az infók, de elsőre igazán izgalmasnak tűntek. A szó szakmai és primer értelmében is egyaránt :)
Persze az első randi: csak egy röpke beszélgetés volt, Judit világosban végigvitt a tanösvényen. Azért világosban is egészen rémisztő.
Több kis terem van, mindenhol 1-1 jelenet zajlik. A közönség -nevezzük így a félni vágyókat- maximum hatosával mehet le a pincébe. Amit eddig még megtudtam, hogy 2X6 fős statiszta csoport ijesztget, ebből egy szem lány. :) A jelenetek mindig improvizatívak, és ami a legimponálóbb, hogy soha sem ugyan az. Hiába adott például a TEMETŐ, mint helyszín, itt sem feltétlenül ugyan az történik minden csoportnál. Mert azért 1 nap alatt több félni vágyó delikvens is megjelenik. Szóval mindig más. Judit elárulta, hogy először úgy tervezték, hogy mindig ugyan azok a jelenetek lesznek, de a kreatív fiatal statisztacsapatnak köszönhetően ez a menetrend rögtön megdőlt.
Sok helyiség még nincs kialakítva, folyamatosan bővítik a teret további félelmetes teremmel. Ügyesen megcsinálták, hiszen az egyes termek között eldugva egyfajta kulissza működik, ahol a zombik és szörnyek jönnek-mennek, Érthető, hiszen legalább 8 teremre vannak 6-an egyszerre játékban, és van olyan terem, ahol mind a hatan részt vesznek a vadulásban.
Nos, elöljáróban ennyit. Várom a további rémtörténeteket...
Minden ottani napomról és tevékenységemről kívánok szólni, ezzel is elősegítve a majdani sikeres portfólió-prezentálást az államvizsgán :)
A rémbörtönben eltöltött időm egyelőre kérdőjeles, igyekszem minél tovább maradni.
Nosza hát, rettegjünk!
Ma, azaz február 3-án pénteken találkoztam először a főnökökkel, Jánossal és Judittal. Előzőleg már küldtem nekik e-mailt, majd felhívtam őket, így jöhetett létre a kontakt. Egyébként egy véletlen folytán találtam rá erre a helyre. Joci mondta, neki pedig Gyula, hogy ide el kéne menni egyszer. Borzongás 500 négyzetméteren, áhh mit nekünk Amerika, gyerünk.
Végül nem mentünk el, de ez az interaktív horror színház definíció nem hagyott nyugodni, kicsit utánanéztem a dolgoknak, kik ezek, mik ezek. Nem árasztottak el az infók, de elsőre igazán izgalmasnak tűntek. A szó szakmai és primer értelmében is egyaránt :)
Persze az első randi: csak egy röpke beszélgetés volt, Judit világosban végigvitt a tanösvényen. Azért világosban is egészen rémisztő.
Több kis terem van, mindenhol 1-1 jelenet zajlik. A közönség -nevezzük így a félni vágyókat- maximum hatosával mehet le a pincébe. Amit eddig még megtudtam, hogy 2X6 fős statiszta csoport ijesztget, ebből egy szem lány. :) A jelenetek mindig improvizatívak, és ami a legimponálóbb, hogy soha sem ugyan az. Hiába adott például a TEMETŐ, mint helyszín, itt sem feltétlenül ugyan az történik minden csoportnál. Mert azért 1 nap alatt több félni vágyó delikvens is megjelenik. Szóval mindig más. Judit elárulta, hogy először úgy tervezték, hogy mindig ugyan azok a jelenetek lesznek, de a kreatív fiatal statisztacsapatnak köszönhetően ez a menetrend rögtön megdőlt.
Sok helyiség még nincs kialakítva, folyamatosan bővítik a teret további félelmetes teremmel. Ügyesen megcsinálták, hiszen az egyes termek között eldugva egyfajta kulissza működik, ahol a zombik és szörnyek jönnek-mennek, Érthető, hiszen legalább 8 teremre vannak 6-an egyszerre játékban, és van olyan terem, ahol mind a hatan részt vesznek a vadulásban.
Nos, elöljáróban ennyit. Várom a további rémtörténeteket...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)