Április 27: Az utolsó

Hivatalosan is itt a búcsú ideje....

Könny és mosoly nincs....

Az utolsó nap nem volt eseménydús, bár így a végére csak sikerült őrült orvos alakítanom. A színház teljesen a feje tetején áll, a változások szele minket is elért. Munkatársak mentek és jöttek. Kaptunk egy Zsoltit, aki kicsit szerencsétlen, kicsit fiatal, amolyan "savanyú, de a miénk" alapon, mint a citrom...
Vele voltam egy jelenetben, amibe nagyon nehezen szoktam bele. Bár nem volt sok csoport, sőt. Igazából kellett így az utolsó napomra valami nagyon más. Így hívtuk életre Simonkát, én pedig egybegyúrtam Nóri, Peti és Dani2 orvosának monológjait több-kevesebb sikerrel. A labirintusban jobban féltek tőlem mint a piros villogó kereszttüzében a konyha-jelenetnél.

A nap eltelt. Zsolti betörte a fejét este, én elláttam. Mondtam, ez a munka véres...nagyon...bár magának kereste a bajt.

És hogy mi lesz ezután? A vicc szerint a pulyka is erre kíváncsi, hogy van-e élet a karácsony után.

Az itt töltött 3 hónapom a saját karácsonyom. Ajándék kapcsolatokkal, meglepetés vendégekkel, csillagszóró fényű alakításokkal, halászlé ízű pörgős ebédekkel 2 jelenet között.

Közhely: megfogalmazhatatlan az, amit ennek a helynek az atmoszférája hozzá tett az életemhez. Csodálatos. Hátborzongató.

A főállás  felajánlva, júniustól elfogadva.

Az utolsó bejegyzés, az utolsó csontig hatoló gondolat, mint gyakornok.

Csókolom.

Április 14: Cserebere fogadom...

A műsor változatosságát nem csak az garantálja, hogy 2 statisztacsoport működik, hanem az is, ha az épp aktuális szereplőgárdán belül felcserélődnek a karakterek.
Kell is a változatosság mindannyiunknak, hiszen fél év elteltével unalmassá válik a figura. Bár mindig próbálnak a többiek egyre több színt és fűszert belevinni a játékba, az nem feltétlenül elég a vérpezsdítésre önmagunk tekintetében.

A húsvéti fennforgás alatt indult be a nagy cserebere, főként Isu kavarta meg a szálakat.  Én még élvezem azokat a szerepeket, amiket szoktam játszani, és nem is szívesen vagyok más, hiszen tudom, hogy abszolút hiteltelen amit nyújtok. Eddig az a tapasztalatom, hogyha valaki hirtelen mást akar játszani, akkor csőstül jön a káosz, és minden percben a "jaj most mi a f*sz van" hangzik el.
Egyértelmű, hogy nekem még kuss a nevem a magam 2 hónapos ottlétével, de egyszerűen utálom a zűrzavart.
Előrebocsátom, hogy remélem senkit nem bántok meg, de erre idővel jó lenne figyelni.

Nem megy mindenkinek minden szerep. Ahogy pl. Nóri elképzelhetetlen mint porondmester, úgy én sem illeszkedek az orvos szerepébe. És hiába a "ha itt fogsz dolgozni mindent tudnod kell"című marhaság -urambocsá' - mert érdekes módon, eddig pl. Ferit sem láttam, teszem azt, őrültként.
Így esett ezen a napon is, hogyha egyvalaki megkavarja a szálakat, akkor hirtelen nehéz beállni valami olyanra, amit eddig nem csinált az ember.
Amikor megérkeztem, konstatáltam, hogy Isu őrültet játszik, így Dani a porondmester Kornélnál. A többiek a szokásosban, csakhogy Nóri lebetegedett, így kellettem én.....mint ORVOS...Neeeeeee!

Oké, gyorsan összeszedtem magam, beöltöztem, smink. De könyörgöm....borzalmas volt. Fogalmam nem volt a sztoriról, és Dalmácskával az a nagy gond, ha valamit nem akar, azt nem is csinálja normálisan. Totál őrláng, egy pillanatig sem akartam átérezni a szerepet....Sebaj, hál' istennek, mindenki imádnivaló, és lehet boltolni a szerepekkel. Most jön a jó rész :)

Dani amúgy sem akart porondmester lenni - na ugye, hogy ugye, mások is vannak, akikhez nem illik a figura- így ő összefogott Isuval a nagyinál és a konyhában, Gabó és Krisztián a helyükön, így maradtam én Kornéllal. Először gondoltunk arra, hogy én leszek az idomár, de elég komikusan hatott volna, ha a férfiállatot én tartom vissza cilinderrel a fejemen :) Úgyhogy szépen ráhangolódtunk a szokásos boszorkányos témára, és hihetetlen jók voltunk együtt. Kornél a kalapban és a kabátban, kezében a mutogatós pálcával, eszméletlenül jól nézett ki. Amúgy is imádom az orgánumát, plusz ez a szerelés...az az igazi bazári mutatványos. Nem is boszorkányt kellett volna kivégeznie, hanem medvét vagy majmot kellett volna táncoltatnia :) Tehát, így kerültünk egy jelenetbe, és baromi jól ment. Számomra a szerep nem volt újdonság, de a kooperáció annál inkább hatott felfrissülésként. Kornélnak főként...

Azért értek izgalmak engem is: miután megkaptam Isu kaszás jelmezét, én kerültem a temetőbe is és az utolsó jelenet levezetése is az én feladatom lett. A be(le)fejezéssel nem volt gond, hiszen azzal már megbarátkoztam más napokon. A temető viszont idegen terep volt. Mit ne mondjak, én és a füstgép nehezen kerültünk közelebbi kapcsolatba, de kijelenthetem, boldog párkapcsolatban élünk mi így hárman: a füstgép, a mennydörgés szimulátor és én :) Az első beszélgetésünk csúfos kudarcba fulladt, pedig Dani nagyon körültekintően mutatott be minket egymásnak. Biztos a mohóságom előkúszott a tudatalattimból, amikor is bekapcsoltam a füstgépet, de kikapcsolni már nem volt érkezésem....igen, olyan szinten árasztottam el a temetőt, hogy semmit nem lehetett látni, és a röpke randevúnk után egy órán keresztül kellett a légelszívót berregtetni.
Az első kapkodások után azonban megtanultam Őt kordában tartani, csak egészen finomat értem hozzá érzékeny piros gombjához. Összecsiszolódtunk...és még meg is ijedtek a kedves delikvensek.

A nap fénypontja mégiscsak az volt, amikor kitölthettem a  saját, személyre szóló jelenléti ívemet, ami talán egy borzasztóan szép szerelem előfutára lehet köztem és a horror színház között.

Április 8: Tojás és nyúl horror módra

Nincs húsvét vér nélkül...Locsolás ide, hímes tojás oda, a horror házban sosincs megállás. Ha már húsvét, akkor vérnyúl, és ha már vérnyúl akkor 12-22-ig tartó dömping olyanokkal, akik a sonka mellé egy kis rettegést is kértek.

Késve érkeztem és már láttam, hogy őrültek háza van. Senki nem a megszokott szerepében díszelgett, így nem mentek túl gördülékenyen a dolgok. Szép lassan azért helyre állt a rend, és én is összeszedtem magam. Jobb híján végre bepofátlankodtam a gyerekszobába....
.....ahol eddigi munkám során még sosem szerepeltem. A labirintus maradt, valamint Krisztiánnal befoglaltuk a plüss birodalmat.

Inkább volt kimerítő nap, mintsem izgalmas. A vendégektől rendre pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki ügyesen túlélte a túrát :)
Persze a nagy fennforgásban az én kedvem sem volt a legjobb. Az egyik csoportnál most először kiestem a szerepemből, bár joggal: Krisztián a szekrényből ijesztett ki - szokás szerint - és az egyik srác kétszer is rárúgta az ajtót. Ő is rászólt, de a maszk alól nem nagyon lehetett érteni. A második rúgásnál felálltam és kitessékeltem őket a szobából, mondván a díszletet nem rúgjuk be, akármennyire parázunk...
Lehet, hogy túl hirtelen felcsattantam, de Krisztiánon is láttam, hogy bepöccent tőle, plusz a szabályokat nem csak nekünk kell betartani.
Ez volt az egyetlen súrlódás, amúgy sokat nevettünk a kulisszák mögött, főleg Petin és Isun :) Azért este 22-kor már valóban zombikká váltunk, nekem személy szerint már leragadt a szemem.

És végre szereztem - a hegeken és sebeken kívül - egy emléket.

:)

Április 6: "Mi Katalinok tartsunk össze"

Mostanában egyre sűrűbben látogatom a sötétség birodalmát. Most is egy klassz kis napot töltöttem odalent. Alapból úgy készültem, hogy 16-tól Krisztiánt helyettesítem, de közben kiderült, hogy jön Fecó. Ettől függetlenül igazán izgalmas felállásban produkáltuk magunkat...

Már délre jött csoport, de én ügyesen elkéstem, szóval csak később álltam be. Gyors taktikai megbeszélés után, egy komolytalan sminkben bedurrantam a labirintusba, plusz a nagyinál és a konyhában csatlakoztam Danihoz és Nórihoz. Gondoltam addig elleszek így, amíg Krisztián el nem megy, utána Dani beáll bohóckodni, mi meg Nórival aktívkodhatunk ahogy múltkor. Közben Daninak remek ötlete támadt: bújjak el a nagyinál, majd amikor sötét lesz Nóri hasadt személyiségeként jelenjek meg. Amolyan Katalin 2-ként :)
A történet pazarul bevált, hiszen egészen gyorsan belejöttünk abba, hogy felváltva beszéljünk, így volt, hogy nem is tudták, hogy 2 ember van bent a szobában, csak amikor a színháznál Isu elhúzta az ajtót és fényt lopott a vaksötétbe.

Borzasztóan élveztük :) Azért a konyhában is lehetett a frászt hozni az emberekre...Egy idő után a térdem bemondta az unalmast, így a hűtőben ücsörgést inkább lecseréltem, és szerintem sokkal jobban tettem, mert volt, hogy kedves fiatalemberek gazellák módjára ugrottak meg.

....és ez a munka nem is lenne az igazi, ha az ember ne viselné magán a jegyeit....na persze itt nem az önmeghasadásra gondolok.

Ha más nem, lesz ez a pici hegecske a térdemen, ami az itt töltött érzelemdús napjaimat idézi majd!

Április 3: Mert itt jó

Sosem gondoltam, hogy a gondjaim, vagy a lelki fájdalmaim elől egy olyan helyre menekülnék legszívesebben, ahol por van, sötét és mennydörgés töri meg a gomolygó műfüst testét. Pedig igen....olyannyira megszokottá váltak az itt töltött napok, hogy borzasztó nehéz lesz megválni a társaságtól, az illatoktól és persze attól az adrenalin-turmixtól, ami 1-1 csoportnál felpezsdíti a napunkat.

Ugyan csak az április 3-át írom le, de az előtte való néhány szereplésem nem volt izgalmas. Röviden összefoglalva, tényleg +1 fő voltam, és roppant nehéz volt rendesen jelenetbe állnom, így leginkább csak a labirintusban voltam, meg a hűtőben :) Na de az április 3.....persze, sok újat nem hozott, de azért egy blogbejegyzést megérdemel.

Amikor megérkeztem láttam, hogy Feri, a kedvenc porondmesterem Isut helyettesíti. Rögtön felcsillant a szemem, hiszen így lehetett boszorkányt kínozni, habár Kornélunk is ténykedett mint emberállat, de valahogy mindig sikerül átvennem az uralmat a színházteremben. Naná, hogy be voltam indulva a boszi szerepére, hiszen Feri azzal fogadott, hogy egy múltkori csapat hiányolta a karakterem, és egy leányzó felajánlotta, hogy Ő szívesen beugrik helyettem....nono...boszi csak egy van :)

Így tehát nem is volt kérdés, hogy elfoglalhatom elektromos trónomat. 15 órai kezdettel neki is indultunk. Nem volt annyira megterhelő nap, elég vérszegény társaságok jöttek sorban. Az első túra pocsék volt (általában nem szokott úgy menni mint a karikacsapás, bele kell rázódni a jelmezedbe) ráadásul Feri mondta, hogy akkor az utolsó jelenetnél is legyünk együtt és toljuk le ketten....Isu ugyebár egyedül szokta, párszor kérte csak az asszisztálásom korbácsolás végett.
Szóval a boszi-busz gördült a maga kis útján, hihetetlen, de újra be kellett járatnom a torkom az üvöltözéssel, ami mellesleg meg sem viselte már a hangszálaimat. Sajnos az érces mormolás és velejéig ható sikoly csak a nap végére tudott kiszakadni belőlem.

Megint voltak külföldiek...angolul tolni az ijesztést Magyarországon...hát....még ha mindannyian beszélnénk is angolul vagy németül, nem lehet átadni az érzést, aminek gyönyörű magyar nyelvünk ugyebár nem szab gátat. Ennél a társaságnál volt egy leányzó, aki fordított a többieknek. Szerintem csak Dani 2 csinálta végig a túrát idegen nyelven. mi a színházban biztos nem...1-2 apró kifejezést vittem bele, de Feri például végig magyarul beszélt, ami olyan szempontból érhető, hogy a nyelvismeret csak egy dolog, de ha kiesel a ritmusból beszéd közben, mert jönnek az "ööööö"-k, akkor az előadás varázsa is vele vész.

Az utolsó jelenetet én vezettem le angolul, most nem is volt vele gond, nem cifráztam túl úgy, mint múltkor. Egyébként teljesen átadtam Ferinek a stafétabotot, a többi csoportot ő segítette át az ajtó napfényes oldalára. Meg kell hogy mondjam, sokkal jobb szöveget tolt, mint én tudtam volna. Plusz azért kell a torzított mély hang, amit mégiscsak férfiak tudnak igazán jól produkálni. Jómagam egy 3 ágú fa vasvillával :) / Kornél szerint bálázó villa...na, köszi / álltam az ajtóban, amikor megmozdultam akkor picit megijedtek, de több funkcióm nem is volt.

Az utolsó előtti csoportnál végre megkaptuk a turmixunkat, amiről beszéltem, olyan jó ízűeket sikoltottak és üvöltöttek, mindannyian ziláltunk a gyönyörűségtől. Kornélnak úgy vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéről örömében :))

Nos, így telt az április 3. Valószínű, hogy már csak ebben a hónapban erősítem a dögök csapatát, de persze elsődleges cél állandósítani magam ott, ahol por van, sötét és mennydörgés töri meg a gomolygó műfüst testét....

.....mert itt jó!

Március 22: Amanda

Hatással lenni emberekre....talán ennél nagyobb ajándék nincs is az életben. Én mindig is erre vágytam, hogy tudjak magamból adni valamit. Eddig az írásban hittem, hogy a betűim mögött megbúvó gondolatok fel tudják fedni (ál)arcomat mások előtt. Itt másféle maszkok működnek...

Hihetetlen napon vagyok túl ismét. Egyrészről megint egy újabb szerepben próbálhattam ki magam, másrészt most először adódott úgy, hogy egész nap nem volt nálam zseblámpa, és már egyáltalán nem zavart a sötét. Amikor megérkeztem, örömmel fogadtam, hogy lesz egy újabb leányzó velünk. Ő Endi :) Nem tudtam róla, de már egyszer volt ijeszteni a többiekkel, és most is ő nyerte a közös mókát a sikolyok birodalmában. Nagyon babán nézett ki: a szónak a legszorosabb értelmében, azért amikor egyszer-kétszer a semmiből feltűnt a plasztikus baba arc, megrezzentem.
Miután nyolcan voltunk összesen, így kicsit nehezen indult be a "ki hol legyen", végül abban maradtunk, hogy Endié a gyerekszoba, Peti lesz bohóc, Kornél emberállatkodik, Feri meg Laci kivégzősdiznek a színházban, mi meg Ákossal adjuk az orvos-ápolt műsort a nagyinál és a konyhában. No, azért a nap végére egészen belejöttünk...

Innentől mindenki szólítson csak Amandának :) A Mackó csoport óvónénije, aki csúnya, rossz dolgokat követett el, s akit bántalmaztak 5 éves korában. Pontosabban az apja. Igen beteg dolog, de a karakter megformálásához fontos valami olyan eszközhöz nyúlni, ami a közönséget a vizuális élményeken kívül megrémíti: ez pedig a verbális borzasztás. Főleg a nagyinál érzem szükségét, és jó is, hogy mindig van valami története az éppen skizofrént, vagy pszichés beteget játszó embernek, hiszen a kényszerzubbonyos alak önmagában nem feltétlenül rémisztő, de a vendég felkacag s egyben összerezzen 1-2 durva mondat hallatán.
Mint már mondtam, lassan indult be a dolog, de az utolsó néhány csoportnál egészen működőképes volt az alakítás. Ákossal és Petivel kitaláltuk, hogy - jesszusom ilyet egyáltalán leírni- megszülöm az apámat, aki démoni alakot öltve megtestesül és éhezik....természetesen a vendégekre. Ennél a momentumnál, mikor Peti konkrétan kimászott belőlem, a reakció nem volt több, mint a "Hohhhó, b*** meg" :)
Azért a nagyinál is rá lehetett hamar érezni a félelem nyitjára, a tv hirtelen kikapcsolása és az addigi fenyegető félhomály felváltása a teljes sötétséggel meghozta a gyümölcsét.
Akikre konkrétan emlékszem, az 4 fiú volt, akik úgy sikítottak mint 20 lány, nagyon édesek voltak, rettegtek, leverte őket a víz, sorolhatnám....Amanda innen is üdvözletét küldi :) A másik egy 6 fős csoport volt, egy lánnyal. A fiúk mindaddig legények voltak, amíg ki nem húztam a tévét és el nem kezdtem bolyongani körülöttük, hozzá-hozzá érve a kezükhöz. Rendre azt mondogatták, hogy "menj innen, mert tényleg félek tőled". Attól fantasztikus ez a munka, mert az életben kevésszer látod a körülötted lévő emberek félelmét, fizikális értelemben. Itt valóban meghasadsz attól, hogy kirázza őket a hideg, Tőled.
Már az asztallal védekeztek, akár a torreádorok a bikaviadalokon a székkel és a vörös kendővel, csak az egyik fiú nem kendőt tartott a kezében, hanem az öklét maga előtt, ütésre készen. Akkor egy pillanatra én is inkább hátráltam, nem akartam bonyodalmat.

Nos, így telt el szempillantás alatt a munkaidő, majd egy narancsos Soproni és a fiúk koszorújában zárult a nap...
...még ilyeneket!

Március 13: Újabb boszorkányégetés

Egy hét kihagyás -betegszabadság- után visszatértem a rém romba. Szerencsés vagyok, mert mindig olyan napon dolgozom, amikor történik valami izgalmas, érdekes, ami gazdagíthatja a blogbejegyzéseket.

A mai napon egy forgatással kezdtünk, az m1 tette tiszteletét nálunk. Egy magazinműsorhoz készítettek anyagot, ami 12-es karikás, így sok(k) kis részlet kimaradt. Miután egy fiúcskának egyedül kellett volna végigborzongani a túrát, ezért Juditék gyorsan mellécsaptak civilben, hogy menjek vele végig a műsor kedvéért. Vicces volt, hiszen a kamera világított, így a sötét nem frusztrálhatott, nem mellesleg az egész kockáról-kockára megrendezett "na most gyertek és lássam a rettegést" típusú volt. Ennek ellenére szerintem jól sikerült, kíváncsi leszek a végeredményre.
A túra után riportot is készítettek, de mivel a médiatörvény kötelez, akármi akárkikkel nem mehet le egy közszolgálati csatornán 12-es karikával. Ezért például a véres szakállú Kornél, vagy a sebzett arcú Laci nem állhatott kamera elé. Így jött az ötlet, hogy barna csuhát felölteni, egy kis laza smink fel - karikás szem, vérvörös rúzsos száj- haj copfba összefog, és már nem is vagyok felismerhető. Kíváncsi leszek a kontrasztra a tűsarkú csizmában tipegő rettegő vendég és a nyilatkozó csuhás boszorkány között.
Szóval így esett, hogy "benne leszek a tévében". Igyekeztem értelmesen, összeszedetten, választékosan beszélni. De a lámpaláz miatt kapásból "Hát"- tal kezdtem a mondatot :)

14:30 után szépen jöttek a csoportok, voltak nagyon klasszak, csupa lány társaság, akik olyan frekvencián sikítottak, hogy belefájdult a fülünk. Egyébként maradtunk a boszorkány-sztorinál Ferivel, az már úgyis régen volt. Bár egy söröm bánja, mert Laci lett volna a kivégezendő alany, de a kedves egy sörért lepasszolta a melót :) Kicsit mókáztunk a labirintusban, aztán jöhetett a jól bevált produkció a színpadon.
Már a nap végére variáltunk egy cseppet Ferivel, mert az eredeti taktika nem mindenkinél volt nyerő, sőt a sötétben meg is ütöttem az egyik vendéget (bár azt nem értem, hogy egy horror színházban, ahol sötét van és a vendég testi épsége óhatatlanul veszélyeztetve van, felnőtt emberek miért nem tudják betartani a szabályokat).

Délután jött 2 fiatal leányzó. Az egyikük a második helyszínen feladta, így a másik nem tudott volna végigmenni, pedig szerette volna végigtolni a túrát. Itt jöttem ismét képbe, hogy menjek végig vele. Ó jaj!
Hiába vagyok már egy hónapja a sötétség palotájában, eddig minden próbálkozásom meddőnek bizonyult, ami a túra teljesítését illeti. Nem maradt más, nekiveselkedtünk a leányzóval. Nem mondom, voltak részek, ahol tényleg megijedtem és sikkantottam egyet, pedig annyira tudtam, hogy ki honnan jön és mit fog csinálni, mégis a zabszem becsúszott :)
De legalább hivatalosan is kijelenthető, hogy sikerült! Túléltük!

Egy szó mint száz, egy újabb remek napon vagyok túl. Szeretek itt...nagyon megkedveltem az egész őrült társaságot, egytől egyig. Két csoport közt jókat idétlenkedtünk Nórival és a fényképezővel, de Laci is kattintott párat, amik bár annyira nem félelmetesek, de legalább megmutatja, hogy ilyen ez a munka. Véres!