2012. április 15., vasárnap

Április 14: Cserebere fogadom...

A műsor változatosságát nem csak az garantálja, hogy 2 statisztacsoport működik, hanem az is, ha az épp aktuális szereplőgárdán belül felcserélődnek a karakterek.
Kell is a változatosság mindannyiunknak, hiszen fél év elteltével unalmassá válik a figura. Bár mindig próbálnak a többiek egyre több színt és fűszert belevinni a játékba, az nem feltétlenül elég a vérpezsdítésre önmagunk tekintetében.

A húsvéti fennforgás alatt indult be a nagy cserebere, főként Isu kavarta meg a szálakat.  Én még élvezem azokat a szerepeket, amiket szoktam játszani, és nem is szívesen vagyok más, hiszen tudom, hogy abszolút hiteltelen amit nyújtok. Eddig az a tapasztalatom, hogyha valaki hirtelen mást akar játszani, akkor csőstül jön a káosz, és minden percben a "jaj most mi a f*sz van" hangzik el.
Egyértelmű, hogy nekem még kuss a nevem a magam 2 hónapos ottlétével, de egyszerűen utálom a zűrzavart.
Előrebocsátom, hogy remélem senkit nem bántok meg, de erre idővel jó lenne figyelni.

Nem megy mindenkinek minden szerep. Ahogy pl. Nóri elképzelhetetlen mint porondmester, úgy én sem illeszkedek az orvos szerepébe. És hiába a "ha itt fogsz dolgozni mindent tudnod kell"című marhaság -urambocsá' - mert érdekes módon, eddig pl. Ferit sem láttam, teszem azt, őrültként.
Így esett ezen a napon is, hogyha egyvalaki megkavarja a szálakat, akkor hirtelen nehéz beállni valami olyanra, amit eddig nem csinált az ember.
Amikor megérkeztem, konstatáltam, hogy Isu őrültet játszik, így Dani a porondmester Kornélnál. A többiek a szokásosban, csakhogy Nóri lebetegedett, így kellettem én.....mint ORVOS...Neeeeeee!

Oké, gyorsan összeszedtem magam, beöltöztem, smink. De könyörgöm....borzalmas volt. Fogalmam nem volt a sztoriról, és Dalmácskával az a nagy gond, ha valamit nem akar, azt nem is csinálja normálisan. Totál őrláng, egy pillanatig sem akartam átérezni a szerepet....Sebaj, hál' istennek, mindenki imádnivaló, és lehet boltolni a szerepekkel. Most jön a jó rész :)

Dani amúgy sem akart porondmester lenni - na ugye, hogy ugye, mások is vannak, akikhez nem illik a figura- így ő összefogott Isuval a nagyinál és a konyhában, Gabó és Krisztián a helyükön, így maradtam én Kornéllal. Először gondoltunk arra, hogy én leszek az idomár, de elég komikusan hatott volna, ha a férfiállatot én tartom vissza cilinderrel a fejemen :) Úgyhogy szépen ráhangolódtunk a szokásos boszorkányos témára, és hihetetlen jók voltunk együtt. Kornél a kalapban és a kabátban, kezében a mutogatós pálcával, eszméletlenül jól nézett ki. Amúgy is imádom az orgánumát, plusz ez a szerelés...az az igazi bazári mutatványos. Nem is boszorkányt kellett volna kivégeznie, hanem medvét vagy majmot kellett volna táncoltatnia :) Tehát, így kerültünk egy jelenetbe, és baromi jól ment. Számomra a szerep nem volt újdonság, de a kooperáció annál inkább hatott felfrissülésként. Kornélnak főként...

Azért értek izgalmak engem is: miután megkaptam Isu kaszás jelmezét, én kerültem a temetőbe is és az utolsó jelenet levezetése is az én feladatom lett. A be(le)fejezéssel nem volt gond, hiszen azzal már megbarátkoztam más napokon. A temető viszont idegen terep volt. Mit ne mondjak, én és a füstgép nehezen kerültünk közelebbi kapcsolatba, de kijelenthetem, boldog párkapcsolatban élünk mi így hárman: a füstgép, a mennydörgés szimulátor és én :) Az első beszélgetésünk csúfos kudarcba fulladt, pedig Dani nagyon körültekintően mutatott be minket egymásnak. Biztos a mohóságom előkúszott a tudatalattimból, amikor is bekapcsoltam a füstgépet, de kikapcsolni már nem volt érkezésem....igen, olyan szinten árasztottam el a temetőt, hogy semmit nem lehetett látni, és a röpke randevúnk után egy órán keresztül kellett a légelszívót berregtetni.
Az első kapkodások után azonban megtanultam Őt kordában tartani, csak egészen finomat értem hozzá érzékeny piros gombjához. Összecsiszolódtunk...és még meg is ijedtek a kedves delikvensek.

A nap fénypontja mégiscsak az volt, amikor kitölthettem a  saját, személyre szóló jelenléti ívemet, ami talán egy borzasztóan szép szerelem előfutára lehet köztem és a horror színház között.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése